Elmozdultak a szakszervetek a korábbi, 10 százalékos követelésüktől, a továbbiak­ban 7,5 százalékos minimálbér-emelést szeretnének a jövő évre elérni - mondta a Világgazdaságnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László. A minimálbér jelenleg 161 ezer forint, a 7,5 százalékos emeléssel 173 ezer forintra hízna.


Az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke, Zs. Szőke Zoltán viszont azt hangsúlyozta lapnak, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül a járvány hatásai sem, de ha a kormány csökkenti a szociális hozzájárulási adót 2 százalékkal - ahogyan a korábbi megállapodásban vállalta -, akkor megadnák az inflációval azonos mértékű béremelést.

A kiskereskedelmi érdekképviseleti szövetség vezetője kifogásolta, hogy semmilyen jelzést nem kaptak a kormány terveiről, emiatt tovább fokozódik a bizonytalanság, és a vállalkozások nagy részének még iránymutatást sem tudnak adni, hogy jövőre milyen kötelező bérekkel kalkuláljanak.

Az Áfeosz-Coop vezetője egyelőre nem lát esélyt 3 százaléknál nagyobb emelésre, de jelezte, hogy "az év végéig még sok minden megtörténhet". A 3 százalékos emeléssel a 166 ezer forintot közelítené a minimálbér.

Kordás László arra a kérdésre, hogy elégedettek lennének-e kisebb, 4-5 százalékos minimálbér-emeléssel, úgy válaszolt, hogy biztosan nem. A szakszervezeti vezető amellett érvelt, hogy a kormánynak fontolóra kellene vennie a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék eltörlését. (Megjegyzés: a biztosítottak, vagyis a dolgozók által fizetendő munkaerőpiaci járulék júliustól beolvadt a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékba.)

Koronavírus - Még több hír a témában

A fertőzöttek száma 72 millió, a halálos áldozatoké 1,61 millió a világon

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

MABISZ: A koronavírus nem kizáró ok, jellemzően fizetnek az életbiztosításokra a társaságok

Ismét sokan hunytak el, de az új fertőzöttek száma csökkenőben van


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!