Január elsejétől 8-8 százalékkal emelkedett a minimálbér bruttó összege, illetve a garantált bérminimum. Ezek összege 161 ezer, illetve 210 600 forint lett. Ennek köszönhetően több olyan juttatás összege is nőtt, amely a minimálbér mindenkori összegéhez igazodik - írja a Pénzcentrum.


Az újság gyűjtésében szerepel például a legfrissebb juttatás, a nagyszülői gyed, amelynek köszönhetően a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (gyed), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, amíg a szülők dolgoznak. A nagyszülői GYED összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, tehát 2020-ban 225 288 forint lehet.

A lap egy alig ismert lehetőségre is felhívja a figyelmet: aki dolgozik, ám a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott betegségek egyikében szenved, a minimálbér 5 százalékának megfelelő mértékű adókedvezményre jogosult. Minthogy az érintett betegségek között van a laktózintolerancia vagy a cukorbetegség több típusa, így akár a lakosság 35 százalékát is érintheti a jogszabály. 2020-ben az elérhető adókedvezmény összege havi 8050, azaz évi 96 600 forint.

A gyed maximális összege január elsejétől 225 288 forint, ez a minimálbér kétszeresének felel meg.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!