Az énekesnő évfordulót ünnepel ma, amiről hosszasan írt közösségi oldalán. Négy évvel ezelőtt műtötték gyomor-bypassal, ami után megváltozott az élete.

2016.03.31 volt az a nap, amikor minden megváltozott. Nem akartam a könnyebb utat választani, mert tudtam, hogy ez nem lesz az, de hogy ennyire kemény a lelki oldala, arról egyetlen szakirodalom sem tett említést. 4 éve ezen a napon úgy aludtam el a műtőasztalon, ha kövéren kell meghalni, ám legyen

- kezdte Tóth Vera, aki a saját tapasztalatain keresztül hívta el mindenki figyelmét, hogy senki ne bántsa a túlsúlyos embereket.

Ha valaki a ducikat bántani meri, mert ducik, arra mindig ideges vagyok. Annyiféle genetika, hormonbetegség, testalkat lelki baj létezik, ami miatt kövér lehet az ember… Egy túlsúlyosnak joga van ahhoz, hogy lefogyjon és csinos legyen, mint ahogy ahhoz is, hogy ezt azzal a módszerrel érje el, amelyikkel akarja. Nem törhet fölötte senki pálcát, mert ő mindenképpen elhatározta, hogy egy jobb életet akar és ez már önmagában becsülendő dolog. Valakinek megadatik, hogy semmit ne kelljen érte tennie, de valakinek nem. Én az utóbbi vagyok. Az összes minden mentes alapanyag, fogyasztógép, módszer, edző, kajaismeret tudásának birtokában, egyszercsak elegem lett a hormonokból, az állandó sikertelenségből és a gyógyszereim mellékhatásaiból. 31 évesen döntöttem el, hogy még van időm külsőleg is fiatal, jó csajként élni és a bálna test különben is egy kismadarat takart el, aki törékeny, mint a porcelán, a teste mégsem ezt súgta. Kinek így, kinek úgy, nekem sikerült.

Tóth Vera Schobertnek: Ha neked elég egy mindig kerek popsi, egy gumicici, akkor uccu

Erősödik a Schobert-gate, Tóth Gabi után testvére is megszólalt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés, Márc 31., 2020, időpont: 5:03 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@tothveraofficial


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!