Két hónap elteltével még mindig nem ült el a botrány Jázmin Viktória tízezer forintos koktélruhája körül, amit a Miss Universe döntőjén viselt Izraelben. A szépségkirálynő ugyan tisztában van azzal, hogy elveszítheti a címét, egyre több részletet árul el a versennyel kapcsolatban, ahol állítása szerint a magyar szervezők cserben hagyták, most pedig ügyvédekkel fenyegetik.

Kapcsolódó

Tízezer forintos Zara-ruha volt a nemzeti viselete a magyar versenyzőnek a Miss Universe döntőjében

És persze egy lobogó.

A modell korábban elmondta, hogy amíg a többi versenyzőt egész csapatok kísérték, neki még a csomagjait és a PCR-teszteket is zsebből kellett fizetnie, egy idő után pedig el sem érte a szervezőket, így miután kiderült, a neki készült ruha nem fog megérkezni a versenyre, improvizálnia kellett. Végül hajnalban rendelte meg az említett Zara ruhát, amiben végül színpadra állt a magyar zászlót lengetve. Ekkora viszont a teste már jelezte neki, hogy elég lesz a stresszből.

A verseny előtti napon már 27 órája nem aludtam, rosszul lettem, felborult a hormonháztartásom, és úgy görcsölt a hasam, hogy felállni sem bírtam. Mentőt kellett hívni hozzám, akik aztán teletömtek gyógyszerrel

- emlékezett vissza a Best magazin hasábjain a modell, aki elgondolkozott a visszalépésen, de végül büszkén vonult végig a színpadon.

A szépségkirálynő hangsúlyozza, hogy nem szeretné, ha jövőben más lány is hasonló helyzetbe kerülne, és már a szervezőkkel sem fél szembebeszállni, mert ő is szerzett ügyvédeket.

Bár azzal fenyegetnek, hogy ezek után a címemet és a koronát elveszítem, de ilyen áron nem is akarok szépségkirálynő lenni! Vigyék a magyar versenyen megszerzett koronámat, ahova akarják. Egyébként is kamu volt, nem is az igazit kaptam meg, hanem valami gagyit, ami másnap szétesett

- mondta Jázmin Viktória, aki szerint maga a tárgy nem nagy veszteség az igazáért cserébe.

A Best a Miss Universe Hungary jogtulajdonosával és a Plaza Handling Kft. ügyvezetőjével is megpróbálta felvenni a kapcsolatot, ám a szépségverseny marketingese azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg mind külföldön tartózkodnak. Az érintetteknek nem állt módjukban nyilatkozni, jogi képviselőjük, dr. Varga Balázs viszont kijelentette, hogy Jázmin Viktória valótlanságokat állít. Az ügyvéd mindezt szerződéssekkel és privát üzenetekkel kívánta alátámasztani, ám az említett dokumentumokat végül nem juttatta el lapnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!