Egy fogadásból gyömöszölte be a kezét a szájába, de kihúzni már nem tudta. A barátai először jót mosolyogtak rajta, aztán komolyra fordult a helyzet.


Egy 30 év körüli férfihez kérték a mentők segítségét múlt héten, mert az ökle saját szájába szorult.

Az Országos Mentőszolgálat csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint a férfi fogadásból próbálta ki, hogy befér-e az ökölbe szorított keze a szájába.

A barátok először mosolyogtak, aztán erővel próbáltak segíteni, ez azonban komoly fájdalmat okozott a sérültnek.

A férfi már közel sem nevetett a történteken, megőrizte higgadtságát és az orrán keresztül lélegzett.

Mentésirányító tájékoztatta, hogy a pillanatnyi mentési kapacitást és a helyzet súlyosságát figyelembe véve nem tud azonnal mentőt indítani, miközben kikereste a legközelebbi szájsebészeti szakrendelés pontos címét, ami mindössze 11 perc sétányira volt a helyszíntől. A barátok úgy döntöttek, hogy útnak indultak a sérülttel és végül nem is kértek mentőt.

27 perc elteltével már maga a sérült hívta ismét a mentőket, aki ezúttal már beszélni is tudott és megköszönte, hogy bajtársunk aggódott érte. A férfit még arról is megnyugtatták, hogy nem ő az egyetlen, akivel ez történt, ugyanis


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!