Tóth Andit 2014-ben ismerte meg az ország, abban az évben ő nyerte meg a hazai X-Faktort. Az énekesnő ekkor mindössze 15 éves volt, és négy évébe telt, míg sikerült kiharcolnia, hogy olyan zenét csinálhasson, amilyet ő szeretne.

A Glamournak adott interjújában a minap elmondta, az X-Faktorban eltöltött hónapokra úgy emlékszik vissza, mint élete legszebb időszakára, a rózsaszín köd viszont hamar kipukkadt a műsor után: érezte, hogy rossz irányba halad, mert nem csinálhatta azt, amit szeretett volna. Végül annyi sérelem gyűlt össze benne, hogy már senkivel sem akart együtt dolgozni.

Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit. Aztán elkezdtem ezekből az érzésekből táplálkozva megírni a saját dalaimat

- mondta az énekesnő, akinek a karrierje első négy évében nem engedték, hogy olyan zenéket játszhasson, amiket ő magáénak érzett.

Nem engedték, hogy olyan zenét játsszak, amit én szeretnék, kicsavarták belőlem az utolsó cseppeket. Érzelmileg nagyon lehúzott a párkapcsolatom, így alkotni sem tudtam, ennek következtében nem volt pénzem. Nagyon nehéz időszak volt

- emlékezett vissza.

Tóth Andi és Marics Peti egyébként július végén jelentették be, hogy együtt járnak. A kapcsolatukat illetően több rosszindulatú pletyka is szárnyra kelt, erre az énekesnő tegnap reagált a közösségi oldalán.

Kapcsolódó

Tóth Andi a párkapcsolatáról: Csak örüljünk annak, hogy két ember boldog és bízik egymásban

A rosszindulatú pletykák miatt nem akarták nyilvánosságra hozni, hogy együtt vannak.

MEGNÉZEM A TELJES FILMET!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!