A magyar férfitornászok közül utoljára Supola Zoltán és Csollány Szilveszter kvalifikálta magát világbajnokságon a férfi egyéni összetett döntőjébe. (A Sydneyben olimpiai bajnok Csollány a gyűrűdöntő miatt végül nem indult, ahol aztán ezüstérmet nyert.) A nevekből kikövetkeztethető, hogy mindez nem ma történt, még 1999-ben.

Azóta az egyszerűbb út felé ment a magyar férfi torna, hiszen egy szeren könnyebb tán sikert elérni, mint összetettben ezért inkább olyan szerspecialistákat neveltünk, mint Berki Krisztián. Tavaly ugyan a mersini Európa-bajnokságon ért el sikert a sportág, de egyrészt az ugye nem világbajnokság, másrészt Törökországban a top tízből kilenc európai nemzet nem vett részt.

Kapcsolódó

Kálnoki Kis Attila: Nagy átverés-show-t játszik a Magyar Torna Szövetség

A sportág szakszövetsége csodának adja el a jelentősen csonka Európa-bajnokságon szerzett csapatbronzot.

Így nyugodtan kijelenthetjük, Mészáros Krisztofer már azzal óriási bravúrt hajtott végre, hogy 82,632 ponttal a hatodik helyen jutott a világbajnokság 24 fős fináléjába.

A fiatal magyar tornász pénteken talajon kezdett, és bár erősebb gyakorlattal készült, mint amit a selejtezőben bemutatott, több mint két tizedponttal kevesebbet kapott (13,800). Lólengésben pontosan teljesített (13,716), több mint egy tizeddel többet gyűjtött, mint kedden, és ugyanez volt a helyzet a folytatásban gyűrűn is (13,066). A Győri AC tornásza a döntő felénél, három szert követően 16. volt.

Ugrásban több mint három tizeddel elmaradt selejtezőbeli eredményétől (13,833), de a legnagyobb visszaesés korláton volt, ahol csaknem egy teljes ponttal kevesebbet kapott (13,633) ezúttal, mint három napja, és ez nagyban befolyásolta a szereplését. A versenyt nyújtón zárta, amelyen sikerült némileg javítania (13,533), így végül a 14. helyen zárt 81,581 ponttal, ami ugyan több mint egy ponttal rosszabb, mint a kvalifikációbeli eredmény, de így is szép sikert ért el.

Tornász-világbajnokság

férfi egyéni összetett, világbajnok:

1. Csang Po-heng (Kína) 87,981 pont
2. Hasimoto Daiki (Japán) 87,964
3. Ilja Kovtun (Ukrajna) 84,899
…14. Mészáros Krisztofer 81,581

csütörtökön rendezték:
női egyéni összetett, világbajnok:

1. Anzselina Melnyikova (Orosz Torna Szövetség) 56,632 pont
2. Leanne Wong (Egyesült Államok) 56,340
3. Kayla DiCello (Egyesült Államok) 54,566
…21. Bácskay Csenge 48,665

A további program (magyar idő szerint):
szombat:
szerenkénti döntők, férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás (Bácskay Csenge), felemáskorlát (Kovács Zsófia) 9.10
vasárnap:
szerenkénti döntők, férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj 9.25

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!