A Hydro Fehérvár AV19 az első harmadban összeszedett háromgólos hátrányt követően 5-4-re győzött kedden az olasz HC Pustertal Wölfe vendégeként az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, és így összesítésben 4-0-s eredménnyel bejutott az elődöntőbe. Az összefoglalót itt lehet megnézni.

A Fehérvárnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, hetedik alkalommal került a rájátszásba, de a negyeddöntőn most először jutott túl.

Kapcsolódó

Bojkottal fenyegetik a budapesti vizes világbajnokságot

Amennyiben orosz és fehérorosz sportolók indulhatnak, Svájc nem jön.

"Jó csapatunk van, jó edzői stábbal és jó stratégiával.

Senki sem számított arra, hogy ilyen eredménnyel jutunk tovább, de most olyan sikert értünk el, amit eddig még sosem sikerült itt Székesfehérváron.

Nagy köszönet jár mindenkinek, aki bármit hozzátett ehhez a történelmi eredményhez, azoknak, akik az alapokat letették, és azoknak is, akik most tesznek érte. Külön köszönet illeti a szurkolókat, akik jóban-rosszban, mindig ott vannak mellettünk!" " - mondta Szélig Viktor, a klub general managere.

Negyeddöntő, 4. mérkőzés

HC Pustertal Wölfe (olasz)-Hydro Fehérvár AV19 4-5 (3-0, 0-4, 1-1)
a magyar csapat gólszerzői: Shaw (27., 38.), Magosi (33.), Hári (34.), Bartalis (59.)

A párharc végeredménye: 4-0, a Fehérvár javára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!