Felháborodtak a női képviselők Kövér László a héten tett kijelentésén, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulnak - jelentette be Szél Bernadett saját Facebook-oldalán.

Ahogy azt megírtuk. az Országgyűlés elnöke Bayer Show című műsorban azt mondta, szánalommal tekint különösen azokra a képviselőkre, "akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik".

Most tizenöt országgyűlési és európai parlamenti képviselőnő adott ki közös közleményt, amelyben tiltakoznak a házelnök kijelentése ellen. Szerintük ugyanis ezzel nem csak őket, politikusokat, hanem minden nőt megsértett.

"Ezek a kijelentések az emberi minőség súlyosan becsmérlő tagadását jelentik és a női országgyűlési képviselők másodrendűségét hirdetik, egyértelműen utalva arra, hogy őket nem illeti meg az egyenlő emberi méltóság. Kövér László szavai világosan mutatják, hogy az elmúlt napok kormánypárti médiában megjelent minősíthetetlen hangvételű, válogatott gyalázkodásokat tartalmazó cikkei a Fidesz legmagasabb szintű támogatását élvezik. A kijelentés nem csak minket, de minden egyes nőtársunkat súlyosan sérti, ami ellen a lehető leghatározottabban tiltakozunk

hirdetés

– írták a közleményben.

Az aláírók:

Bangóné Borbély Ildikó

Bősz Anett

Cseh Katalin

Demeter Márta

Dobrev Klára

Donáth Anna

Gurmai Zita

Kunhalmi Ágnes

Hohn Krisztina

Potocskáné Kőrösi Anita

Schmuck Erzsébet

Szabó Tímea

Szél Bernadett

Vadai Ágnes

Varga-Damm Andrea



hirdetés