Több mint egy héttel ezelőtt Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen Vlagyimir Putyin utasítására. A háború továbbra is zajlik, az eseményeket a 24.hu élőben követi.

Kapcsolódó

Nem lesz NATO-légtérzár, az ukrán külügyminiszter szerint Putyin rémálmot csinálna Európából

Kövesse percről percre az ukrajnai eseményeket.

A történek kapcsán számos szakértő, politikus és híresség fogalmazta már meg a gondolatait, ma reggel Till Attila is így tett.

Nem tudom elmondani azt a sok mindent, ami fojtogat, amitől borzalmasan rossz kedvem van, ami megbénít. (…) Putyin esetében egy olyan emberről, egy olyan államfőről beszélünk, aki szisztematikusan megöl, kinyír újságírókat évek óta, aki ellehetetleníti azoknak az életét, akik mást gondolnak, mint ő. Úgy képviseli Oroszországot, hogy az oroszokat nem kérdezi meg, vagy esélyt sem ad nekik arra, hogy eldöntsék, hogy ő képviselje-e az oroszokat

- mondta Instagramos bejelentkezésében a műsorvezető.

Hozzátette, hogy azoknak, akik azzal jönnek, hogy a nyugati államokban is ölnek meg emberek, részben igazuk van, hangsúlyozza viszont, hogy ezekben a térségekben senki sem lehet 20 évig egy állam vezetője. Mint mondja, ő személy szerint azokban a struktúrákban hisz, ahol ott van a választás lehetősége.

Borzalmasan rossz állapotban vagyok, de nyilvánvalóan ez abszolút lényegtelen. Továbbra is egy dolog lenne a legfontosabb, hogy ez a háború véget érjen. Ehhez azért lehet, hogy fontos lenne az is, hogy az oroszok meg mindenki más is tisztában legyen azzal, hogy mi történik a világban. Szóval… jó reggelt

- zárta mondandóját.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!