Nem túlzás azt állítani, hogy pokollá vált az élete annak a walesi családnak, amit most már kibírhatatlanul hosszú ideje tart rettegésben egy sirálycsapat. A 43 éves Dave Baker és felesége, a 41 éves Nicki két éve költöztek a Kinmel Bay-i tengerparti otthonukba, és a Ladbible szerint elég hamar felismerték, hogy a sirályok előszeretettel raknak fészket a házuk tetején. Nem volt ezzel azonban semmi gond, tavaly azonban megtörtént a baj. A lapnak nyilatkozó pár szerint nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik fióka leesett a tetőről és megsérült a szárnya.


Úgy tűnik, a szülők azóta is minket hibáztatnak

- vonta le a következtetést a páros, akiket a madarak azóta is terrorban tartanak. A sérülést elszenvedő madár továbbra is a fészek lakója, így a madarak ébersége azóta sem csökkent.

Dave-ék ritkán hagyják el úgy a házat, hogy ne legyen a kezükben seprű vagy sétabot, amivel elriaszthatják a rájuk támadó madarakat, amik ráadásul a legtöbbször csoportosan támadják őket. Nicki korábban esernyőt használt, főként akkor, amikor a kutyát vitte ki rövid sétára a kertbe, de mára lemondott az eszközről, elmondása szerint az nem volt túl praktikus.

Külön kihívást jelent azt is, hogy a párnak van egy 10 éves kislánya is, akit a sirályok szintén nem kímélnek, így őt is fokozottan védenie kell a szülőknek. Amikor reggel iskolába indulnak, Dave-nek először ki kell rohannia, hogy kinyissa a kocsi ajtaját, hogy Karina a legrövidebb idő alatt beszállhassona járműbe. És bár a támadások célpontjai az esetek túlnyomó többségében ők, a ház előtt elhaladó járőkelők sincsenek teljesen biztonságban, ami a jószomszédi viszonyt sem segíti elő.

És ha ez még nem lenne elég, nemrég újabb csapás érte a családot. A tetőn felújítási munkákat kellene végezni, de a madarak agresszív viselkedése miatt sorban utasítják vissza a munkát a mesteremberek, így Bakeréknek azzal is együtt kell élnie, hogy a tető egyes helyeken beázik, és ötletük sincs, hogyan orvosolják a problémát.

Nagy meglepetés lenne, ha még egy év múlva is ebben az ingatlanban élne a család, igaz a dolgukat nehezíti, hogy nagyon nehéz lehet vevőt találni egy olyan házra, ahol minden nap a túlélésért kell küzdeni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!