A Jöttem, láttam, buktam legutóbbi részének főszereplője VV Fru volt, aki a ValóVilág stúdiójába már Renátóval tért vissza. Utóbbiról kiderült, hogy nem sokat változott, stílusa miatt Nádai Anikó ki is osztotta. Renátó viselkedésével azonban nem csak a nézők többsége nem tudott azonosulni, Fru édesanyja sem kedvelte meg, amit hazatérő lányának el is mondott.

Kapcsolódó

ValóVilág: Renátó stílusa a kiesése után is bicskanyitogató, de Nádai Anikó helyre rakta

Nádai rászólt, hogy ez már nem az a hely, ahol ezt megengedheti magának.

VV Fru az anyjával való nagy beszélgetés elején próbálta védeni párját, de nem sikerült meggyőznie.

Amit most megint elmondtál, mindjárt szívinfarktust kapok. Olyan dolgokat mondtál, ami abszurd, érted? A Robi azért nézett meg, mert egy csinos lány vagy, szerinted a való életben nem néznek meg?

- tette fel a kérdést Betti, mire lánya annyit tudott csak mondani, hogy Renátót zavarta, hogy a fiúk megnézték bent.

És kit érdekel? Azért kerülöd majd a társaságot, hogy Renátónak nehogy rossz legyen? Ezt hogy gondolod? Ne azért éljél már úgy, ahogy eddig nem, hogy a Renátónak megfeleljél. Ez milyen felfogás? Te kértél bocsánatot tőle? Miért? Mert a Robival egy feladatot megcsináltatok? És akkor ő úgy ült ott, mint valami dúvad. Van egy férfi, aki téged terrorban tart, te meg mint egy kutya mész utána. Így lettél te nevelve, hogy meghunyászkodjál? Bocsánatot kérjél olyan dolgokért, amit meg sem csináltál?

- kelt ki magából Fru anyja, aki egy ponton jobbnak látta, ha felfüggesztik a beszélgetést.

A stúdióban aztán már arról beszélt Fru Nádaival, hogy a tervek szerint Renátó néhány napot a városában tölt, mert sikerült meggyőznie az anyját, hogy adjon egy esélyt párjának, áldást azonban még nem adott a kapcsolatukra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!