A közösségi oldalon megjelent hosszú posztban többek között azt írja: „sokan együttérzésüket fejezték ki felém, miután megismerték a tényeket”.


Újabb bejegyzés jelent meg A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam közösségi oldalon.

A posztot a szexuális erőszakért elítélt volt igazgató bűntársa írta, akinek Novák Katalin kegyelmet adott. Többek között azt írja:

"A nyilatkozatom megjelenése után sokan együttérzésüket fejezték ki felém, miután megismerték a tényeket. Ezt köszönöm és egyúttal jó látni azt, hogy egyre többen rájönnek a kegyelmi ügyem miatti hisztéria valós hátterére.

- írja, hozzátette azt is:

„Végül elmondtam, hogy nagyon sajnálom a kegyelmi döntés miatt a köztársasági elnök asszonynak és a volt igazságügyi miniszter asszonynak is le kellett mondania az inkvizíciós és igaztalan médiahisztéria hatására, továbbá az engem ismét besározó médiakampány hatására

A bejegyzése végén még közölte:

"Ezúton üzenem a rágalmazóknak, hogy minden lejárató megnyilvánulásukat figyelemmel kísérem, a jog adta lehetőségekkel a leghatározottabban fel fogok lépni ellenük, és mindazok ellen, akik a tények ellenére elvakult vádaskodásaikat folytatják".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!