Kocsis István hétfőn bevonult a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe - írta meg a Népszava.

Az állami MVM Magyar Villamos Művek 2005 és 2008 közötti vezérigazgatóját a Kúria tavaly ősszel sikkasztás és hűtlen kezelés miatt ítélte jogerősen öt év börtönre, miután társaival leginkább offshore cégekkel kötött kamuszerződések révén mintegy 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a villamos műveknek. Kocsis az MVM vezetése előtt a Paksi Atomerőmű Zrt.-t igazgatta, majd 2008-tól három éven át a BKV első embere volt.

Szintén a Népszava írta meg, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után a volt cégvezető papíron kiköltözött a gyerekei nevén lévő leányfalui "palotából", és bejelentkezett egy 33 négyzetméteres kecskeméti panellakásba. Már akkor sejthető volt, ez arra szolgál, hogy büntetését a közeli kecskeméti börtönben kelljen letöltenie (a büntetés-végrehajtás szerint ugyanis a szabadságvesztés helyszíne lehetőség szerint az elítélt lakcíméhez legközelebb eső intézet), a trükk pedig bevált.

Az egyágyas körletek miatt a fogvatartottak körében parkettásnak nevezett kecskeméti börtön az 1990-es évek óta működik. Az alig több mint 50 fős intézmény a kényelmi szolgáltatásai miatt roppant népszerűvé vált a gazdasági bűncselekmények miatt elítélt üzletemberek között, és politikusok is megfordultak már a VIP-börtönként számon tartott fegyintézetben, ott tölti büntetését a volt fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland is, akinek a kedvéért még egy könyvtárosi állást is teremtettek.

A 24.hu tavaly részletesen foglalkozott az intézménnyel, ahol nemcsak a ritkaság számba menő egyágyas szobák állnak a fogvatartottak rendelkezésére, hanem saját konyha, foci- és teniszpálya, billiárdszoba, konditerem, valamint egy parkosított udvar is. Mindezek ellenére a bv tagadja, hogy VIP-börtönről lenne szó:

Nyitott kapunál cigiznek a magyar VIP-börtön rabjai

A legelitebb bv-intézet fogvatartottjai szinte szabadon dolgozhatnak egy családi cégnél, amiből egy börtönparancsnok felesége profitál.

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!