Palkovics László még miniszterként hívta meg az ötéves börtönbüntetését töltő Kocsist több, a paksi atomerőmű működtetéséről szóló egyeztetésre.


A gazdasági bűncselekmények miatt öt év szabadságvesztésre ítélt Kocsis István többször is részt vett olyan megbeszéléseken, amelyeket Palkovics László még miniszterként tartott a paksi atomerőmű működtetése ügyében – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ.

Néhány héttel később Palkovics egy, az atomerőművön kívüli vidéki helyszínre is szervezett egy hasonló témájú beszélgetést, ugyancsak Kocsis részvételével. Palkovics később a paksi üzemidőhosszabbítással összefüggésben tartott egy harmadik összejövetelt is az általa vezetett minisztérium budapesti Fő utcai épületében. A találkozó részleteit ismerő egyik forrás szerint ez utóbbin Kocsis már nem volt jelen, egy másik forrás szerint azonban Kocsis online csatlakozott a beszélgetéshez.

A jelenleg is a büntetését töltő Kocsis István a rendszerváltás utáni politikai és gazdasági elit egyik meghatározó figurája, aki a szocialista kormányok idején több állami nagyvállalatot vezetett, köztük Paks I.-et és az atomerőművet tulajdonló Magyar Villamos Műveket (MVM) is.

Nem világos, hogy a büntetését töltő Kocsis hogyan tudott részt venni ezeken a találkozókon. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága „bűnügyi személyes adatokra” hivatkozva nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy Kocsis még börtönben tölti-e a büntetését, illetve, mikor szabadul. A Kocsis ügyében eljáró bíróságok közül az elsőfokú Kaposvári Törvényszék azt közölte: az elsőfokú bíróság mindig értesítést kap arról, hogy az elítéltek mikor vonulnak börtönbe, és mikor szabadulnak. Eddig nem értesítették őket arról, hogy Kocsist szabadon engedték volna – közölte a Direkt36-tal május elején a bíróság.

Kocsist a korábbi ügyvédjén keresztül próbálta elérni a Direkt36, de nem járt sikerrel. A miniszteri posztjáról azóta távozó Palkovics sem reagált a neki elküldött kérdésekre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!