Tarlós István azt mondta az ATV-nek: a rendőrség bűncselekmény hiányában nem nyomoz a feljelentése miatt, amelyet július elején tett azokban a korábbi ciklusokat érintő ügyekben, amelyeket az új városvezetés korrupciógyanúra hivatkozva kivizsgálna. Szerinte ugyanis ha az új fővárosi vezetés bűncselekményt sejt a Tarlós-érában történtek miatt, akkor vizsgálóbizottság alakítása helyett nekik kellett volna a rendőrséghez fordulniuk.


A fővárosi vizsgálóbizottság szerdán tartotta első ülését, a volt főpolgármester azonban a rendőrség döntésére hivatkozva azt mondta: Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes megalapozatlanul beszél korrupciógyanús ügyekről, hiszen a rendőrség nem talált ilyeneket.

Tarlós korábban azt mondta: a nyolc, kivizsgálásra javasolt ügyből a 4-es metró, az Alstom-szerződés, a Bálna és a Rácz-fürdő ügye az MSZP-SZDSZ korszak öröksége, parkolási szerződést a főváros 2010 óta nem köthetett, az állatkerti biodóm miatt Persányi Miklósnál kell érdeklődni, a patkányirtás közbeszerzése nem volt a Fővárosi Közgyűlés előtt, a BKK és az elektronikus jegyrendszer ügyében pedig ő tett feljelentést 2018-ban. Szerinte a 3-as metró ügyében is nyugodtan lehet vizsgálódni.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!