A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak egy fiatal nő ellen, aki először Írországban kötött házasságot, majd egy másik férfinak is igent mondott Magyarországon - írja a police.hu.


Egy budapesti kormányhivatal feljelentése alapján kettős házasság ügyében vizsgálódott a Kecskeméti Rendőrkapitányság Élet- és Ifjúságvédelmi Alosztálya. A nyomozás adatai szerint egy magyar állampolgárságú, akkor 21 éves nő közel hat évvel ezelőtt Írországban összeházasodott egy pakisztáni férfival, majd egyedül tért vissza Magyarországra. Három évvel később egy magyar férfival is házasságot kötött egy Bács-Kiskun megyei településen, látszólag elfeledve azt, hogy van már egy férje.

Az első hitves jogi képviselője azonban 2020 novemberében a házasság magyarországi anyakönyvezése iránt kérelmet terjesztett elő. Indoklása szerint azért, hogy a bejegyzést követően megindulhasson a törvényes bontóper. Az illetékes hatóság ekkor bukkant arra az információra, mely szerint a nő újra férjhez ment anélkül, hogy az első frigyet bárki felbontotta volna.

A nyomozók az asszonyt, akinek a jelenlegi adatok szerint két férje is van, kettős házasság bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Ügyében a vizsgálat befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!