Tarlós István minden olyan, a korábbi ciklusokat érintő ügyben feljelentést tett, amelyet a főváros új vezetése korrupciógyanúra hivatkozva kivizsgálna. A Magyar Nemzetnek azt mondja, szerinte a vizsgálandó nyolc ügy nagyobb része miatt öngólokkal nézhet szembe a baloldal.


Sorolja: a 4-es metró, az Alstom, a Bálna, a Rácz Fürdő ügye az MSZP-SZDSZ korszak öröksége, parkolási szerződést a főváros 2010 óta nem köthetett. Az állatkerti biodóm ügyében Persányi Miklósnál kell érdeklődni, a patkányirtás közbeszerzése soha nem volt a Fővárosi Közgyűlés előtt, a BKK és az elektronikus jegyrendszer ügyében pedig ő tett feljelentést 2018-ban. Szerinte a 3-as metró ügyében is nyugodtan lehet vizsgálódni.

A volt főpolgármester szerint a városvezetés a korrupciógyanús kifejezést is azért használja, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy kilenc hónap alatt nem tud felmutatni semmit,

illetve az egész már 2022-ről szól. Pont addig húzzák el a vizsgálatukat. Lényeg, hogy minden héten el lehessen mondani, le lehessen írni addig az ellenzéki sajtóban, egymás mellett a szavakat: vizsgálóbizottság, korábbi városvezetés, adósság, korrupció. Ez a fő cél.Ha már most tudják, hogy ezek az ügyek, közbeszerzések, lebonyolítások korrupciógyanúsak, feljelentést kellett volna tenniük. Én ezt hétfőn megtettem helyettük az országos rendőrfőkapitánynál. Ne hipotetikus kommunikáció legyen, hanem tisztázzuk a helyzetet.

Karácsony nem a maga ura

A két ciklus után októberben megbukott főpolgármester furcsállja, hogy miért nem történt semmi az elmúlt kilenc hónapban, a Lánchíd felújítása ügyében.

Annyit látni jelenleg, hogy a főváros vezetése a drága időt nyelvi játékokra fecsérli el. Erre jó példa, hogy a főpolgármester hét-nyolc hónap után úgy nyilatkozott májusban, hogy ráér a felújítás, mert vannak fontosabb dolgok, most pedig azt kiabálja, hogy a főváros akkor is felújítja a hidat, ha belerokkan.

Tarlós igazságtalannak, hamis kettős mércének nevezi, ha azt kérik számon rajta, hogy neki is lett volna erre kilenc éve. Hosszan sorolja, ő milyen nehéz örökséget vett át 2010-ben, majd azt, szerinte miért nem igaz, ha Karácsony Gergelyék panaszkodnak pénzhiányra. Szerinte a főpolgármester nincs is abban a helyzetben, hogy saját gondolatait, elhatározásait vigye bele a munkájába.

A miniszterelnöki megbízott meggyőződése,

hogy a főpolgármester nem a maga ura, főleg amióta a két MSZP-s polgármestert beszipkázta a DK. A mögötte álló erők akarata sokkal erősebben érvényesül a sajátjánál.

A DK-nak a 2022-es kampány miatt fontosabb a negatív propaganda, amit pedig Gyurcsány Ferenc pártja nem akar, az nem megy át a közgyűlésen. Az interjú végén Tarlós emlékeztet rá, hogy kilenc hónap alatt semmi nem lett az ígéretekből, csak látványpolitizálás, gyűlölködés folyik, amit szerinte lapunk mellett a hvg.hu és a Népszava támogat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!