A lovasszínész kollégájával, Árpa Attilával csap majd össze. Eddig mindkettejük bunyója inkább hasonlított utcai verekedéshez – igaz, sikeresek voltak vele.


Az utolsó elődöntők zajlanak az RTL Sztárboxának vasárnapi adásában. A döntőbe jutásért Molnár Áron Józan Lászlóval bunyózik, míg a nőknél Dobos Evelin és Nyári Dia csap össze.

A férfiaknál van azonban egy nagyobb súlycsoport is, ahol ma a két őserő, Árpa Attila és Pintér Tibor vív meg a továbbjutásért. A mérkőzés komoly izgalmakat ígér, mert azt mindkét színész bevallotta, eddig nem az edzők tanácsai szerint bunyóztak, hanem egyfajta „vörös köd” leereszkedésének köszönhetően inkább csak ösztönösen verték ellenfeleiket. Árpa erről így nyilatkozott: „Amit 6-7 hónapon keresztül tanított nekem, abból sok mindent nem alkalmaztam, nagyjából úgy bokszoltam, mintha soha nem tanultam volna. Inkább olyan volt, mintha egy kocsmába belöktek volna, hogy "Tessék, verd meg ezt az embert!"”

Pintér Tenyának pedig elmondása szerint a szorítóban sikerült „az önkívületi állapot első bugyrába bejutni”, ahol „a tudatod és a tested fölött elkezd parancsolni valami ősi dolog”.

A két küzdő fél stílusáról és lehetséges esélyeiről nyilatkozott Kovács Kokó István is. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó szerint Pintér Tibornak akkor lehet esélye, ha elnyújtja a mérkőzést. „Én, ha az ő ellenfelének az edzője lennék, egész biztosan arra hívnám fel a figyelmet, hogy próbáljuk meg elnyújtani a mérkőzést, az elején biztonságra törekedni magas fedezékkel, vagy jó lábmunkával megúszni a hatalmas ütéseket.

– mondta el Kokó. Hozzátette:„A kérdés az, hogy a második mérkőzésre tényleg mindketten kicsit higgadtabban tudunk nekiállni a dolognak, és akkor tényleg bokszmérkőzést, vagy nyomokban bokszmérkőzésre hasonlító eseményt fognak látni a nézők. Ha nem, akkor cséphadarás lesz. Akkor vagy így, vagy úgy, de nagyon gyorsan véget fog érni a mérkőzés valakinek.”

A győztesnek Brasch Bencével kell majd megküzdenie a Sztárbox nehézsúlyú bajnoki címéért.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!