Szombaton koronavírusban elhunyt egy 39 éves tanár az egyik vidéki kórházban - írja a 444. A pedagógusnak szeptember 17-én megfázásos tünetei voltak, az orvos lázcsillapítót és forró italt javasolt, mondta el az áldozat felesége, ám a szeptember 19-20-i hétvégén előbb hőemelkedése, majd láza lett, fájt a torka, folyamatosan köhögött. Hétfőn pedig már nem kapott levegőt, ezért kórházba küldték.


Két nappal a mintavétel után derült ki, hogy pozitív a tesztje. Mire átkerült a covidosok intenzív osztályára, addigra összeomlott a légzése, géppel kellett lélegeztetni, mesterséges kómába helyezték. Kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, a koronavírus a szívet is megtámadta. Szombaton, október 3-án halt meg, 12 nappal azután, hogy kórházba került.

A zárójelentésben a magas vérnyomást és a cukorbetegséget is megemlítették:

összességében elmondható, hogy a hypertoniás, diabeteses betegnél SARS-2 COVID kiváltotta légzési elégtelenség, ARDS többszervi elégtelenségbe progrediált, mely komplex intenzív terápiával sem volt már reverzálható és a beteg halálát okozta.

A 444 cikkéből kiderül az is, hogy habár az áldozat szombaton hunyt el, még szerdán sem szerepel az operatív törzs statisztikájában az áldozatok között. Egyetlen 40 év alatt áldozat található a koronavirus.gov.hu oldalon naponta frissített listán múlt szombat óta, egy 21 éves nő, akinél alapbetegségként súlyos trombocitopénia, agyállományi vérzés van feltüntetve, amiről Müller Cecília elmondta, hogy az élettel összeegyeztethetetlen betegség, a koronavírus jelenlétét pedig csak egy laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a fiatal nőnél.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!