Szakmai körökben nagy meglepetést okozott a menesztés híre, hiszen Zakar Andrással szakmailag elégedettek voltak, projektjei nemzetközi díjakat is nyertek.


Zakar András, a Főkert főigazgatója szombaton hosszú posztban jelentette be Facebook-oldalán, hogy „egy korszak véget ért”, amiben leírja: távozik a cég éléről, bár nem mondja egyértelműen, hogy kirúgták volna. Úgy fogalmazott:

Zakar András a poszt megjelenése után a Telex megkeresésére annyit közölt, hogy nem kíván nyilatkozni, és javasolta, hogy keresse meg a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. sajtóosztályát.

Zakar András, aki okleveles kertészmérnök, négy és fél évvel ezelőtt nyerte el a Főkert vezérigazgatói pozícióját nyílt pályázaton, majd a Főkert csatlakozásával a Budapesti Közművekhez lett a kertészeti divízió (Főkert) főigazgatója. Szorosan együttműködött Bardóczi Sándorral, a Fővárosi Önkormányzat főtájépítészével azon, hogy Budapest zöldebb és élhetőbb legyen. Vezetése alatt a Főkert számos szakmai díjat nyert el, például a Pünkösdfürdő Park ökológiai szemléletű fejlesztéséért.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!