Akadálymentesítést hozó, rég várt ferdeliftek, megújult mozgólépcsők és új burkolatok várják az utazókat a hármas metróvonal májustól újra használható három állomásán - olvasható a projekt hivatalos honlapján, ami a négyes metró szuper állomásainak születéséből is részt vállaló, a Budapesti Építész Kamarát évek óta vezető Csapó Balázs, illetve Germán Tibor (Paragram Studio Kft.) munkájaként született végleges látványterveket is bemutatta.

Az ötven éve építeni kezdett vonal első nagy megújításának eredményeként a Kálvin téren, a Corvin-negyednél, illetve Semmelweis Klinikáknál egyaránt a sárga szín, illetve a szürke különböző árnyalatai dominálnak majd, amik mellé a Nagykörút alatti állomáson egy jó adag kék is csatlakozik majd, sőt, az évtizedek alatt a megállók szerves részévé vált műanyagszékek modern, különböző textúrájú adaptációi is feltűnnek a peronokon.

Galéria

A Kálvin téri megálló arca

24huGaléria

Színes űrhajókká válnak a hármas metró megújuló állomásai

Színes űrhajókká válnak a hármas metró megújuló állomásai

1/6

A Kálvin téri megálló arca

Fotó megosztása:

2/6 BKV Zrt.

A Kálvin téri mozgólépcsők

Fotó megosztása:

3/6 BKV Zrt.

A Corvin-negyed állomás

Fotó megosztása:

4/6 BKV Zrt.

A Corvin-negyed állomás peronja a régi székekre emlékeztető, érdekes textúrájú modern utódokkal.

Fotó megosztása:

5/6 BKV Zrt.

Lejárat a Semmelweis Klinikák peronszintjére

Fotó megosztása:

6/6 BKV Zrt.

A Semmelweis Klinikák nemsokára látható peronja

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Hetven éve eltűnt épületek bújtak elő a Belváros közepén

Ligeti Miklós

Vidám narancskígyó is gurulhatna ma a budapesti metróban

Ganz

A századfordulón még metrót építettek volna a Nagykörút alá

földalatti

Ötven éve adták át a kettes metró első szakaszát

ismeretlen budapest

Kupolás metróállomás is szemezhetne ma az Országházzal

gádoros lajos

Fotó megosztása:

A munkák részeként az utazóközönség számára is láthatóvá válnak az eredetileg bányászott szerkezetek

- írja a Telex, ami a felújítás utolsó fázisában átépíteni vágyott állomások munkaközi vázlatait is megszerezte, így a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca, a Deák Ferenc tér, illetve a Nagyvárad tér fejlesztési irányaira is fény derült:

Galéria

BKV Zrt.

Deák Ferenc tér

24huGaléria

Színes űrhajókká válnak a hármas metró megújuló állomásai

Színes űrhajókká válnak a hármas metró megújuló állomásai

1/4 BKV Zrt.

Deák Ferenc tér

Fotó megosztása:

2/4 BKV Zrt.

Arany János utca

Fotó megosztása:

3/4 BKV Zrt.

Nyugati pályaudvar

Fotó megosztása:

4/4 BKV Zrt.

Nagyvárad tér

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Hetven éve eltűnt épületek bújtak elő a Belváros közepén

Ligeti Miklós

Vidám narancskígyó is gurulhatna ma a budapesti metróban

Ganz

A századfordulón még metrót építettek volna a Nagykörút alá

földalatti

Ötven éve adták át a kettes metró első szakaszát

ismeretlen budapest

Kupolás metróállomás is szemezhetne ma az Országházzal

gádoros lajos

Fotó megosztása:

Kérdés, hogy ezek a rajzok a jövőben mennyiben módosulnak majd, hiszen jelenleg a különlegességük miatt Internet-szerte gyakran előkerülő berlini metróállomások egy tetszőleges magyarországi barkácsáruház közreműködésével készült költséghatékony inkarnációinak tűnnek - a Nagyvárad tér lámpái, illetve sárgasága többek közt a mai arcát 1978-ban kapott Richard-Wagner-Platzra emlékeztetnek, az Arany János utca (illetve a lassan kész Corvin-negyed) pedig a Spichernstrasse (Bruno Grimmek, 1961), a Turmstraße (Bruno Grimmek, 1961), vagy a Grenzallee (Alfred Grenander, 1930) megállók megmaradt eredeti burkolatait juttathatja a német fővárost ismerők eszébe.

A Metró Felújítási Projekt Igazgatóság a közzétett rajzokhoz egy közel tízperces videóanyagot is kapcsolt, ahol az építészek részletesen beszélnek a folyamatról, sőt, a munkák közelmúltbeli állása is látható:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!