Átadták szombaton a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát.

Tarlós István főpolgármester az átadáson azt mondta: a 3-as metró felújítása mérföldkőhöz érkezett, az északi szakaszon, az Újpest-központ és a Dózsa György úti állomások között véget értek a kivitelezési munkák. A hetekig tartó ellenőrzések és próbafutások sikerrel zárultak. A felújított szakaszon szombat délután egy órától utazhatnak az utasok.

Az északi szakasz felújítása 17 hónapig tartott és hamarosan a vonal déli szakaszán folytatódnak a rekonstrukciós munkák.

Fotó: Glacz Norbert

Tarlós István rámutatott: a több mint 17 kilométer hosszú 3-as metróvonal Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon átlagosan 500 ezernél többen utaznak rajta. Ez több, mint az egész országos vasúti hálózat forgalma. Elmondta, hogy a 3-as metróvonal 1970 és 1990 között épült meg, és a jelenlegi rekonstrukció megkezdéséig semmilyen komolyabb felújításon nem esett át. "Az építményeket, a gördülő állományt mindenképp fel kellett újítani, a berendezések műszaki teljesítőképessége, élettartamuk határához érkeztek. A felújítás nem lehetett tovább halogatni" - fogalmazott.

A 3-as metró északi szakaszán a kivitelezési munkák 2017. november 6-án kezdődtek meg. A felújítás során minden rendszerre kiterjedő korszerűsítést, akadálymentesítést, valamint építészeti átalakítást végeztek.

Ha kíváncsi vagy a felújított állomásokról videónkra, lapozz a következő oldalra!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!