A nemzet fővárosának fejlesztése, nemcsak városi, hanem nemzeti ügy – mondta az átadón Karácsony Gergely.

Átadták a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere felújított állomásait a 3-as metró vonalán hétfőn, az utasforgalom előtt kora délután nyitják meg a két állomást, azt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni a metróval.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Deák Ferenc téri állomáson, az átadással egybekötött sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "miközben időről-időre politikai viták üthetik fel a fejüket a kormány és a főváros vezetése között, szerintem ezeken túl kell néznünk: stratégiai értelemben, középtávon és hosszú távon is". Budapest fejlődése, az itteni szolgáltatások színvonalának emelése, az itt élő emberek elégedettsége mindannyiunk közös érdeke - jelentette ki.

A miniszter emlékeztetett, a metrófelújításhoz az Európai Unió (EU) és a kormány is jelentős összeggel járult hozzá.

Navracsics Tibor elmondta: Budapest is "kiválóan helytáll" egy nagyon szoros nagyvárosi és fővárosi régiók közötti versenyben, ahol Varsóval, Béccsel, Pozsonnyal, Bukaresttel, Zágrábbal vagy éppen Münchennel, Berlinnel szemben kell teljesítenie. "Magyarország számára is érdek az, hogy Budapest helyt tudjon állni ebben a versenyben" - hangsúlyozta.

A miniszer elmondta, kalkulációik szerint az ország lakosságának nagyobbik részének, körülbelül 5-5,2 millió embernek kell gyakrabban, akár naponta Budapestre jönnie.

- jelentette ki Navracsics Tibor.

A metrófelújítás ebből adódóan egy jelentős állomás Budapest és az ország versenyképessége szempontjából.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: Budapest és a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztése nemcsak a budapestiek, hanem az agglomeráció és az egész ország ügye, hiszen a 3-as metrón naponta félmillió ember utazik.

A nemzet fővárosának fejlesztése, nemcsak városi, hanem nemzeti ügy - tette hozzá.

A főpolgármester szólt arról is: rajtunk múlik, hogy a metrófelújítás kivétel lesz-e, amely "erősíti azt a szabályt, hogy viszonylag ritkán örülhetünk ilyen közös sikereknek, és ritkán örülhetünk annak, hogy az adófizetők pénzét hasznos dolgokra használjuk fel".

- mondta.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy a következő hétéves uniós ciklusban elvileg lehet pénz a Göncz Árpád városközpont fejlesztésére és számos más közlekedési projektre.

A főpolgármester arra bíztatta Navracsics Tibort, hogy "azt a zárolt 55 százalékot is hozza el Budapestnek és Magyarországnak".

Karácsony Gergely köszöntetet mondott a felújításban közreműködőknek, a többi mellett a kormánynak és az EU-nak a forrásokért, Tarlós István volt főpolgármesternek és az előző városvezetésnek a munkájukért, a BKV-nak és a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), valamint a főpolgármester megköszönte a budapestieknek a türelmüket.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a két állomás átadásával a metrófelújítás a végéhez közeledik. A most átadott állomások felújítása 2020-ban kezdődött és mintegy 20 milliárd forintba került.

A 3-as metróvonal felújítása meghaladja a 220 milliárd forintot. A rekonstrukció egyik legnagyobb nehézségének azt nevezte, hogy úgy kellett felújítani a metrót, hogy közben szakaszosan közlekedtek a szerelvények.

Négy állomás felújítása van még hátra, és a tervek szerint 2023 májusában befejeződik a 3-as metróvonal teljes felújítása.

Márciusban átadják az utasforgalomnak az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar állomásokat, valamint a Dózsa György úti állomást már akadálymentes elérhetőséggel.

Ezt követően a 3-as metró már a teljes vonalon közlekedik majd, de a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomásokon a szerelvények nem állnak meg. A metrópótlás megszűnik, a két előbbi állomás állomáspótló járatokkal lesz megközelíthető.

A Nagyvárad téri és Lehet téri felújított állomások a tervek szerint májusban nyílnak meg az utasforgalom előtt, és ezzel befejeződik a 3-as metróvonal rekonstrukciója.

A felújítást követően minden állomás akadálymentesen elérhetővé válik - írták.

A BKK korábbi tájékoztatása szerint este 9 óráig - amellett, hogy délutántól a 3-as metró a Deák Ferenc tértől már közlekedik Kőbánya-Kispest felé - a Göncz Árpád városközponttól a Kálvin térig járnak még a pótlóbuszok, utána az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig mennek.

Keddtől hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.

Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad térnél - az állomás felújítása miatt - a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!