Módosítják a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződését, és arról is megegyezett, hogy még több orosz gázt tudjunk venni.


Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása - közölte Szijjártó Péter kedden Moszkvában.

A külgazdasági és külügyminiszter kedden reggel jelentette be a Facebook-oldalán, hogy ismét az orosz fővárosba utazik, ahol Alekszandr Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel és a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval fog tárgyalni.

Szijjártó a Lihacsovval folytatott tárgyalást követően arról beszélt, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.

- mondta a magyar külügyminiszter. Azt is hozzátette, hogy a paksi beruházásról szóló szerződések most már több mint kilenc éve köttettek.

„Nyilvánvaló, hogy a háborútól és a szankcióktól függetlenül is az élet, a műszaki és technológiai helyzet változott annyit, hogy ezekhez a szerződéses keretekhez hozzá kell nyúlni annak érdekében, hogy ezt a beruházást végre lehessen hajtani. A szankciók erre még rátesznek egy lapáttal, így meg kellett találni azokat a jogi kereteket a meglévő szerződések módosításával, amelyek biztosítják számunkra, hogy az atomerőművet fel tudjuk építeni” - mondta Szijjártó. Ahogy fogalmazott: a módosítás sikerült megállapodniuk a kivitelezési és a finanszírozási szerződés módosításának mikéntjéről is, ennek nyomán pedig az utolsó szövegezési feladatokat végzik már a jogászok.

„Amennyiben ezzel megvannak, jóváhagyásra azonnal benyújtjuk ezeket a szerződésmódosításokat Brüsszelben az Európai Bizottság számára.”

Szijjártó reméli, hogy „az Európai Bizottság nem kívánja kockára tenni a magyar energiaellátás hosszú távú biztonságát”, és gyorsan jóvá fogja hagyni a módosítást.

Szijjártó korábban arról is beszámolt, megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is. A miniszter úgy fogalmazott: noha három jó hírrel is tud szolgálni Magyarország számára, előre borítékolható, hogy látogatása milyen reakciókat fog kiváltani a nemzetközi liberális fősodor és a hazai ellenzék részéről.

- mondta.

Szijjártó alapvető fontosságúnak nevezte az orosz földgázszállítás zavartalanságát, és első pontként üdvözölte, hogy megegyeztek azon opció meghosszabbításáról, amelynek értelmében szükség esetén hazánknak lehetősége lesz a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felüli vásárlásokra is.

A második megállapodás értelmében

„Persze a mai energiaárak, hála a jóistennek, ennél jóval alacsonyabbak, de az elmúlt egy év pont azt mutatta meg, hogy az extrém helyzetekre is fel kell tudni készülni” - fogalmazott.

Utolsó pontként közölte: Oroszország afelől is biztosította, hogy minden technológia, tudás és alkatrész a rendelkezésükre áll a szankciók ellenére is a Török Áramlat vezeték folyamatos üzemeléséhez, így az idei karbantartási és fenntartási munkálatok zavartalanul le fognak zajlani.

Szijjártó azt is kiemelte, hogy 2022-ben hazánk kőolajellátásának mintegy 80 százaléka a Barátság nevű vezetéken keresztül érkezett. Ennek kapcsán tájékoztatása szerint fontos megállapodást kötöttek arról, hogy az orosz szállító továbbra is az ukrán-magyar határon adja át a kőolajat a Molnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!