Számos, a tinédzser felhasználók védelmén erősítő változást jelentett be az Instagram. A cég közlése szerint a 16 év alattiak által készített új profilok (egyes régiókban 18 évet húztak meg korhatárban, például az unióban) alapból privát beállítást kapnak - természetesen később ezt megváltoztathatják nyilvánosra, ha szeretnék. A már meglévő, kiszabott korhatárt el nem érő fiataloknak egyben ajánlani fogják, hogy váltsanak át privát módra, ha még nem tették volna.


Az Instagram egy új algoritmust is bevet, amivel csökkenteni próbálja a felnőttektől származó, fiataloknak címzett kéretlen kapcsolatfelvételeket, ehhez többek közt azt fogja figyelni, hogy mely fiókokat jelentették, vagy tiltották már korábban más tinik.

A Facebook ezzel egyidőben közölte, hogy számos szolgáltatásában fogja korlátozni a hirdetők hozzáférését a fiatalkorú felhasználók adataihoz, így a Facebookon, Messengeren és Instagramon is. Ennek eredményeként a tinik ugyan láthatnak reklámokat, de csak olyan általános információk alapján célozhatják meg őket, mint kor, nem, vagy földrajzi hely. Ez azt is jelenti egyben, hogy a külső weboldalak és alkalmazások által gyűjtött adatok felhasználása ki van zárva.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!