Az idei szlovákiai népszavazáson való részvételre, illetve azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat szerdai révkomáromi látogatását követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


Szijjártó Péter elmondta, Magyarország számára Szlovákia stratégiai partner, a két ország kapcsolatrendszerében pedig nagyon fontos szerepet tölt be a felvidéki magyarság, amelynek képviselőivel ezért a kormány rendszeresen konzultál az őket érintő legfontosabb ügyekről.

Mint mondta, a közös sikertörténetek megerősíthetik a felek közötti bizalmi alapot, ami lehetőséget teremt a kényesebb kérdések megvitatására is, mint például a kettős állampolgárság ügye.

A miniszter Keszegh Bélával, Komárom polgármesterével, a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagjaival, illetve Gyimesi György parlamenti képviselővel egyeztetett.

Koronavírus - Még több hír a témában

Ezekben a megyékben már elérte a korábbi csúcsát a járvány

Komárom-Esztergom megyében például minden korábbi rekord megdőlt szerdán: a napi esetszám a 300-at közelítette.

A román Müller Cecília beadta az egymilliomodik oltást

100 ezer extra vakcinát kap Ausztria, hogy beoltsanak egy járást


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!