A létrehozandó szuverenitásvédelmi hivatal különösebb kontroll nélkül vizsgálódhat bárki után, aki a látókörébe kerül, jogállami garanciák nélkül.
A szuverenitásvédelmi törvénnyel kapcsolatos aggályokat sokan és sokféleképpen megfogalmazták, azonban van egy olyan részlet a törvényben, ami a legkonkrétabb veszélyt jelenti az állampolgárokra. Ez a mondat a törvényben így hangzik: a hivatal tevékenysége ellátása során „más állami szervekkel együttműködhet”. Ebben a megfogalmazásban az a szép, hogy minden benne van. Nincs kikötve, milyen állami szervvel, és mi módon, tehát semmi ok nincsen arra, hogy kizárható legyen, hogy adott esetben, ha a szuverenitásvédelmi hivatal úgy ítéli meg, akkor titkosszolgálati eszközökkel is vizsgálódhat.
Mivel a törvény gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást ad a hivatalnak, azaz bárkire kiterjesztheti a vizsgálódásai körét, innentől a logika szabályai szerint egyenesen megfogalmazható az az állítás, hogy a törvény hatálybalépésével senki sem tudhatja, nem figyelik-e meg, nem hallgatják-e le a telefonjait, vagy nem tartottak-e távollétében a lakásában a „szervek” operatív házkutatást.
Nem látja máshogy ezt Haraszti Miklós sem, akit a Szabad Európa idéz, miszerint ez valójában egy „új titkosszolgálati törvény”. Haraszti, aki maga is a pártállami állambiztonság megfigyeléseinek egyik kiemelt célszemélye volt, majd egy parlamenti cikluson át SZDSZ-es képviselő, később az EBESZ sajtószabadság-referense, úgy látja:
Mindeddig az a klasszikus jogállami normarendszer érvényesült, hogy megfigyelés alá helyezni csak bírósági engedéllyel lehetett bárkit is. Bár a Pegazus-botrány kapcsán kiderült, hogy ez a rendszer korántsem működött megfelelően, azonban legalább a garanciák papíron megvoltak.
Ugyanis eddig a nemzetbiztonsági törvény klasszikus titkosszolgálati feladatokat sorolt fel az állam védelmével kapcsolatban. A úgynevezett szuverenitásvédelmi törvény ebből a listából nem vesz át semmit, azonban az SZVH bármit vizsgálhat, amit a törvényben amúgy pontosan meg nem határozott „szuverenitással” kapcsolatban lévőnek ítél. Így az általa a szolgálatoktól igényelt titkos adatgyűjtéshez nincs szükség más törvényi megalapozásra, mint magára az őt létrehozó törvényre.
Azonban a szuverenitásvédelmi törvénynek a Záró rendelkezések közé elrejtett 24. §-a módosítja a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényt azzal, hogy
Tehát a Nemzeti Információs Központot (NIK) az SZVH ha formálisan nem is irányítja, de „hírigényt” támaszt felé, amit annak teljesítenie kell. A NIK pedig ugyan egy szinten van a többi szolgálattal, de a szolgálatokhoz érkező különböző „hírigények” csak rajta keresztül haladhatnak, továbbá a szolgálatoknak minden begyűjtött információjukat meg kell osztaniuk vele.
Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy például, ha az SZVH vezetője úgy dönt, hogy vizsgálat alá vonna egy közéleti kérdésekkel foglalkozó médiumot, esetleg civil szervezetet (a törvény szövege szerint ehhez az sem kell, hogy az kapjon pénzt külföldről), akkor felkéri erre a NIK-et, aki továbbítja a kérést a megfelelő titkosszolgálathoz, köztük akár a titkos adatgyűjtést technikailag elvégző Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz. Mindehhez ezentúl nem kell semmilyen bírósági engedély sem.
Haraszti Miklós mindezt így kommentálja: „Az újdonság ebben a törvényben, hogy legalizálja a totális megfigyelést. Eddig is tudtuk, hogy a Pegasusszal megfigyeltek, de a 24. paragrafus legalizálja, hogy ez a hivatal a titkosszolgálatok függeléke.
A demokrácia résztvevőit – a közélet és az információáramlás befolyásolóit, a civil társadalom szereplőit, a pártokat – immár törvényesen megfigyelhetik a titkosszolgálatok” – zárja gondolatait Haraszti Miklós.
