Felelevenítjük az első magyar szexshopot, pornófilmet, swinger klubot, erotikus újságot és expót, valamint a szexuális oktatási reformokat.

Az első magyar szexshop

A rendszerváltás egyik legizgalmasabb hozománya az volt, amikor megnyílt az első magyar szexshop 1989-ben Budapesten, a Múzeum körúton. Az üzlet hamar népszerűvé vált azok körében, akik mindaddig csak külföldön találkozhattak efféle üzlettel. A Dunántúli Napló így számolt be a hasábjain erről a tabudöngető mérföldkőről: „…Videokazettáktól kezdve a műizéig mindent lehet kapni. Méghozzá legálisan! Illetve eddig ezt hihettük, hiszen a központi napilapok nagy ovációval számoltak be a bolt megnyitásáról. Most azonban, az Esti Hírlap információja szerint kiderült, hogy szó sincs engedélyekről. Az újság egyik munkatársa felhívta a Művelődési Minisztériumot, s azt az információt kapta, hogy a boltnak nincs joga olyan malacságok árusítására, amelyek a polcokon megtalálhatók. Az ügyet kivizsgálják, de a boltot egyelőre nem zárják be.

Azonban olyannyira nem sikerült bezáratni a helyet, hogy az ország egyik legnagyobb forgalmú szexshopjaként a mai napig működik.

Az első magyar pornófilm

Az első magyar profi felnőttfilm a Kovi-féle Pornósztár volt őnagysága volt, amit 1989-ben forgattak Leiter Laura főszereplésével. Ő volt a sztárja az 1994-es Hótehénke című filmnek is, szintén Kovi rendezésében, de utána a lány eltűnt a szakmából.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!