Ezt maga Szijjártó Péter jelentette be, aki szerint nincs olyan messze a Parlament rendes ülése, hogy értelme legyen előbb összeülni a képviselőknek.


Törökország ratifikációjával – a magyar kormány ígérete ellenére – továbbra is hazánk az egyetlen NATO-ország, amelyik még nem hagyta jóvá Svédország csatlakozási kérelmét a katonai védelmi testülethez. A jelek szerint azonban egyelőre nem szavazzuk még meg az északi ország kérelmét.

Szijjártó Péter szerint most már meg lehet várni a szavazással a Parlament rendes ülésszakát.

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ATV-nek.

Az ellenzéki pártok korbábban azt kezdeményezték, hogy a parlament február 5-én tartson rendkívüli ülést, ahol döntenek a NATO bővítésének lehetőségéről, a tárcavezető szerint azonban erre nincs szükség. „[...] mivel február végén már összeül a parlament, meg lehet várni a rendes ülést, és akkor napirendre lehet venni ezt a kérdést, ha a parlamenti többség úgy dönt” – jelentette ki.

A Fidesz-frakció a múlt héten érdeklődésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy megvárják Orbán Viktor miniszterelnök és Ulf Kristersson svéd kormányfő találkozóját. Erre minden bizonnyal a február 1-jei EU-csúcson sor kerül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!