Egy újabb hangfelvétel szerint Schadl és az Országos Bírói Hivatal elnöke a Kúria elnökén gúnyolódott, miután utóbbi egy felháborodott közleménnyel reagált a Telex egyik cikkére.


Újabb hangfelvétel került elő Schadl Györgyről. A Telex birtokába jutott, 2021. június 2-i beszélgetés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke között zajlott le.

A beszélgetés előzménye, hogy előző nap a Telex a Magyar Közlönyre hivatkozva megírta, hogy bírává nevezte ki Áder János köztársasági elnök Hajas Barnabás jogászt, aki aztán Varga Zs. András kúriai elnöktől kapott fontos pozíciót rögtön a Kúrián. Ez nagy felháborodást keltett a jogászvilágban, mivel Hajas gyakorlat nélkül jutott el így azonnal a Kúriáig.

Varga Zs. András erre másnap közleményt adott ki, amiben kiállt a bíróságok függetlensége mellett, és a Kúria "megsértéseként" értelmezte a Telex cikkét Hajas kinevezéséről:

- áll a közleményben.

A most előkerült hangfelvételen erre reagál Schadl és Senyei. A beszélgetés első felét már korábban nyilvánosságra hozta a 444.hu, de a teljes felvétel most először olvasható.

„Senyei: „Megjelenik egy cikk. Hát bazdmeg!”

Schadl: „Ki nem szarja le?”

S.: „Mi a faszomnak? Megjelenik egy cikk, leírják, hát bazdmeg, leírják.”

Sch.: „Amúgy magunk közt: ki nem szarja le?”

[…]

S.: „Most egy Telex-cikknek miért kell a Kúria elnökének odabaszni?”

Sch.: „Egyébként már eleve. Fölemeled a magad szintjére ezeket a dolgokat.”

S.: „Erről van szó. Két-három levelet kell írni, mert valamikor kell írni, de ez nem volt szerencsés. És mi a faszom az, hogy követelem? Az újságtól követelem, hogy ne írjon híreket?”

Sch.: „Azért mondom, hogy ráadásul nem is volt igaz, vagy valós, amiket így leírogatott a…”

S.: „Hogy megsértette a bírókat. Tényleg megsértette. Mivel, azzal, hogy azt mondták, kevés?”

Sch.: „Nem mondott semmi olyat, amivel egyébként megsértette volna.”

[…]

S.: „Én ezt nem írtam volna meg, mert sokszor a kevesebb a több.”

Sch.: „Ez így van.”

A Telex megkereste az OHB-t az üggyel kapcsolatban, azt a választ kapták, hogy fenntartják a korábbi, 444.hu-nak adott nyilatkozatukat, ami így hangzott:

„Dr. Schadl Györggyel, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökével 2021. évben néhány alkalommal beszéltem telefonon. E beszélgetéseknek sem jogellenes célja, sem jogellenes tartalma nem volt” - állt a nyilatkozatban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!