Ha nincs igazság, nincs béke.

A követelés a régi, a történet új. A Minneapolis külvárosában található Brooklyn Centerben tömegek tüntetnek immár két napja, mivel egy 20 éves színesbőrű férfit a gyanú szerint egy rendőr ölt meg egy közúti igazoltatás során.

Az eset közel egy évvel azután történt, hogy George Floyd rendőri túlkapás következtében életét vesztette, ráadásul annak az ügynek a bírósági tárgyalása jelenleg is zajlik.

A mostani áldozat Daunte Wright, aki szintén fegyvertelen volt, amikor az egyenruhások tévedésből rálőttek. A két eset között sokan emiatt vonnak párhuzamot, és ha a Floyd-ügyben olyan ítélet születik, amit a fekete közösség nem tart elfogadhatónak, hatalmas megmozdulás várható.

Ártatlan igazoltatásnak indult

Wright vasárnap délután kettő óra magasságában a barátnőjével tartott bátyja otthonához, amikor a lejárt gépjármű-regisztrációja miatt megállították a rendőrök. Ekkor derült ki, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben.

A férfi ekkor felhívta az édesanyját, aki a háttérből hallotta, amint a rendőrök felszólítják a fiát, hagyja el a gépjárművet. A gyanúsított viszont nem értette, mi a gond.

Tegye le a telefont, és szálljon ki a kocsiból! Hogy miért, azt majd elmagyarázzuk, ha kiszállt

- magyarázták neki.

Stephen Maturen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Balra Katie Wright, Daunte Wright édesanyja.

Wright végül némi vonakodás után végül engedelmeskedett. Ekkor megpróbálták megbilincselni, ám ő egy hirtelen mozdulattal visszaült a vezetőülésre. Többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó ismét kiszállni. Ezen a ponton lőttek rá, mire sérülten elhajtott, majd nem messze onnan egy fának ütközött és életét vesztette.

A rendőrség a tisztánlátás érdekében közzétette az egyik beavatkozó rendőr testkamerájának felvételét, ami a nyomozás során kulcsfontosságú lehet. Ebből kiderül ugyanis, hogy a lövést leadó járőr azt hitte, sokkoló van a kezében.

A videón hallani, amint a rendőr több alkalommal is "sokkoló!" felszólítással figyelmeztette Wrightot, majd rálőtt. Miután a meglőtt férfi elindult a kocsival, a rendőr csak annyit mondott:

Bassza meg! Meglőttem.

Megszólaltak a szülők

Tim Gannon, Brooklyn Center rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatóján azt mondta, meglátása szerint véletlen baleset történt. A videón ő azt látja, a kollégája tényleg sokkolót akart rászegezni a férfira, és az adott pillanatban nem volt tisztában vele, hogy pisztolyt tart a kezében.

A gyanú szerint a vétkes rendőr minden bizonnyal Kim Potter volt. Mike Elliott, a város polgármestere kedden közölte, egyelőre nem született döntés arról, folytathatja-e a nő a munkáját. Hivatalos eljárás indult ellene, amellyel kapcsolatban megjegyezte,

ha valakit megölsz munka közben, akkor valószínűleg a legkevesebb az, hogy elveszíted az állásodat.

Mindeközben Daunte Wright családja egyelőre nem hajlandó balesetként elfogadni a történteket, erről Jeffrey Storms, az ügyvédjük tájékoztatott. Elmondása szerint több szándékos lépés vezetett a tragédiához, és meg kell bizonyosodniuk arról, hogy ezek hogyan és miért követték egymást.

Daunte Wright szülei azt állítják, a rendőrség nem ad nekik elegendő információt. Az anyja azt állítja, a telefonban hallotta, hogy a fia fél a rendőröktől.

A helyzetnek soha nem szabadott volna így elfajulnia

- fogalmazott Katie Wright, hozzátéve, fia csodálatos ember volt hatalmas szívvel. Kétéves gyermeke már nem fog tudni vele kosárlabdázni.

A megtört apa azt mondta, ő nem fogadja el, hogy baleset történt.

Nem fogadom el azt sem, hogy hibáztak, mert az sem hangzik jól. Ez a rendőr 26 éve volt szolgálatban. Nem tudom elfogadni.

A pár megköszönte a rengeteg támogatást, de arra kértek mindenkit, legyenek békések a tüntetések.

Jogi képviselőjük szerint hamarosan bejelentést tesznek. Storms szerint a hozzátartozók igazságot és válaszokat szeretnének, és azt, hogy felelősségre vonják a bűnösöket.

Nehéz összekeverni a pisztolyt a sokkolóval?

A törvényi előírások szerint a fegyvernek mindig a rendőr domináns oldalán kell lennie, míg a sokkolónak az ellentétes oldalon. Magyarra fordítva: ha egy rendőr jobbkezes, akkor a fegyver van a jobb oldalán, a sokkoló pedig a balon. Ez pontosan azért van így, hogy az ehhez hasonló tragédiákat el lehessen kerülni.

A videón sem látszik, és egyelőre nem is adtak ki arról bővebb információt, hogy a két eszközt felcserélő egyenruhás vajon melyik oldalra nyúlt a sokkolóért, és miért a fegyvert vette a kezébe. Ráadásul a két eszköz között egyéb jelentős különbségek is vannak. A sokkoló például jóval könnyebb, és teljesen más a markolata, mint egy pisztolynak. Ezen túl, amikor a sokkolót kibiztosítják, egy ledes panel villan fel az oldalán.

Egy laikus talán nem ismerné fel a két eszköz közti különbséget, de egy képzett rendőrnek tudnia kell a differenciákat még akkor is, ha adott esetben csak nagyon ritkán van szükség a használatukra.

Megelőzhető és embertelen

Brookly Center körülbelül 15 kilométerre található Minneapolis városközpontjától, körülbelül 30 ezren lakják, 29 százalékuk fekete. Éppen ezért biztosra lehetett venni, hogy a közösség tagjai tüntetni fognak a haláleset miatt.

Tim Walz, Minnesota állam kormányzója már a tragédia napján, vasárnap kijárási tilalmat rendelt el 19 órától, de ez sem riasztotta el az embereket, hogy tömegesen jelenjenek meg este az utcákon. A rendőrség könnygázzal és villanógránátok bevetésével próbálta feloszlatni a tömeget, ahonnan válaszul tűzijáték érkezett, miközben Wright nevét skandálták.

A testkamera-felvétel közzétételének hatására hétfőre fokozódott a feszültség, több tucat embert vettek őrizetbe.

Joe Biden amerikai elnök nyugalomra próbált inteni, mondván

tudjuk, hogy a fekete közösség haragja, fájdalma és traumája valós. De ez nem ad felhatalmazást az erőszakra és a fosztogatásra.

Stephen Maturen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

Ben Crump, Wright családjának jogi képviselője megelőzhetőnek és embertelennek nevezte a történteket. Az áldozat egyik hozzátartozója arról beszélt, a család most nehezen tud előre tekinteni.

A Floyd-ügyre is hatással lehet

Minneapolis környékén már Wright halála előtt is nagy volt a feszültség, ugyanis jelenleg is zajlik a George Floyd megölésével vádolt Derek Chauvin tárgyalása. Hétfőn már a tárgyalás harmadik hete kezdődött, az elhunyt testvére, Philonise Floyd pedig könnybe lábadt szemekkel vallott arról, mennyire szerették a közösségben a fivérét.

A mostani tüntetések kirobbanását követően Eric Nelson, Chauvin ügyvédje indítványozta, hogy az esküdtszéket kérdezzék ki, mit hallottak Daunte Wright haláláról, hogy az véletlenül se befolyásolhassa a döntésüket.

Ismételten arra kérte a bíróságot, hogy az esküdtszék tagjait zárják el a nyilvánosság elől, Peter Cahill bíró viszont úgy határozott, elkülönítésük csak a záróbeszédek kezdetekor lesz esedékes.

A hatóságok már Wright esete előtt nagy erőkkel készültek az ítélethirdetésre, ugyanis attól tartottak, hogy az újabb tüntetéshullámot gerjeszthet. Ez a vártnál korábban bekövetkezett, és ha a fekete közösség számára nem elfogadható ítélet születik, akkor nagyon komoly ellenállásra kell számítani a város környékén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!