A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki rendszeresen sanyargatta és verte az élettársát Vecsésen. A férfi ellen a Monori Rendőrkapitányság folytat nyomozást.


B. A. M. sértett és Sz. Á. gyanúsított több, mint kilenc éve voltak párkapcsolatban, 2014 óta élettársakként éltek együtt. A nő számtalan bántalmazást szenvedett el a kapcsolatuk során, ezért többször is megszakították a kapcsolatukat. A nő azonban később mindig megbocsátott, és kibékült a férfival.

Idén márciustól Vecsésen laktak a férfi szüleinél. Sz. Á. azonban ezek után is többször sanyargatta, fenyegette a társát. Egy alkalommal szétvert a fején egy szennyeskosarat, majd belerakta a kádba és leöntötte hideg vízzel.

A munkanélküli múlt hétfőn leittasodott és hangoskodott a lakásban. Emiatt a nő becsukta az ablakot, erre a gyanúsított dühös lett, a nőt a szekrénynek lökte és ököllel ütni-verni kezdte. A nő védekezésként leguggolt, de bántalmazója a szobába kényszerítette és az ágyon folytatta az ütlegelést. Azért, hogy a nő telefonon ne tudjon segítséget kérni, a gyanúsított a földhöz vágta a készüléket, majd ezt követően a megrúgta a nőt és a fejére taposott.

Amikor a gyanúsított 23 óra körül aludni tért, a nő a szüleihez menekült segítséget kérni, akik kórházba vitték. Az agresszív férfival szemben jelenleg is több büntető eljárás van folyamatban, cselekményét végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt, visszaesőként követte el.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a férfit. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem végleges, de végrehajtható.

Fotó: Kolontár Krisztián/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!