A 30 éves asszony 50 embert vert át. A nagyanyjának azt hazudta, hogy zárolták a számláját, így még az idős nő nyugdíját is elköltötte.


Több tucatnyi bűncselekménnyel vádol a rendőrség egy 30 éves vecsési nőt, aki még a saját nagyanyja pénzét is ellopta.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint egy kalocsai lakos még 2021 nyarán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki az egyik internetes oldalon egy ezüst nyakláncot hirdetett eladásra.

Tetézte a bajt, hogy a vevő a pénzt tévedésből kétszer is elutalta a megadott számlaszámra.

A rendőrök gyanították, hogy a szélhámos nem érte be egy áldozattal, így alapos kutatásba, elemzésbe kezdtek, hogy felderítsék az esetet. Mint kiderült,

Egy álprofilt létrehozva jellemzően nem létező ékszereket árult a reménybeli vevőknek, amint azonban a vételárat átutalták az általa megadott számlaszámra, köddé vált, és a károsultak hiába próbálták vele felvenni a kapcsolatot.

A nyomozók 50 sértettet kutattak fel és hallgattak ki a csalással összefüggésben, majd a bizonyítékok birtokában gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt is, egy 30 éves vecsési nőt, aki nem is tagadta, hogy átverte az embereket.

A nő ráadásul még a saját nagymamáját is megkárosította, ugyanis a nagyszülő bankszámlájára küldték neki a kicsalt összegeket. Azért, hogy akadály nélkül hozzáférjen a pénzhez,

Az asszony így az 50 rendbeli csalás mellett egy sikkasztást is elkövetett.

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejezték a vizsgálódást, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek. A nő szabadlábon védekezhet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!