Mi is megírtuk, hogy egy miskolci nő fotókkal dokumentált, sokkoló Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy szinte a felismerhetetlenségig összeverte őt egy nyugalmazott katonai alezredes.

A hatgyermekes anya tavaly október óta élt távkapcsolatban a férfival, aki korábban is többször erőszakosan viselkedett vele, azonban fenyegetése miatt ő eddig nem mert feljelentést tenni. A legutóbbi alkalom után egy egykori nyomozó barátja beszélte rá, hogy ossza meg történetét a nyilvánossággal. A részletekről korábban itt írtunk:

Szerdán a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte az illetékes ügyészségen a férfi távol tartásának elrendelését, akit azóta a honvédségtől és civil munkahelyéről is kirúgtak.

hirdetés

Orosz Bernadett csütörtökön az RTL híradónak azt mondta, hogy nincs kimondottan megkönnyebbülve, mert így még inkább megtorlásra számít.

Egészségügyi állapota azóta rosszabbodott, a Blikk úgy tudja, hogy orvosi kezelésre szorult.

A lapnak azt nyilatkozta, hogy a múlt szombati bántalmazás óta nagyon fájt a füle. Egy ideig tartotta magát, de végül az erős fájdalmak miatt bement a kórházba.

"Már haza sem engedtek, azonnal megoperálta az orvos. Nem baj, szívós vagyok, ebből is összeszedem magam, és tovább harcolok az igazamért"

– mondta Bernadett.