A saját rémálma vált valóra egy mentősnek és családjának - írja a Blikk.

Az édesanya hároméves kislányával, Majával autóval tartott hazafelé a ködös időben, mikor a nedves úton egy kanyarban az autója megcsúszott és felborult.

Loretta, az anyuka a lapnak elmondta, hogy a baleset őt is és párját is nagyon megviselte lelkileg. Az édesapa az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik gépkocsivezetőként, és pont szolgálatban volt, amikor a riasztást kapták. Ahogy kiderült, hogy a családjával történt a baleset Halápon, azonnal a helyszínre ment a kollégáival.

A baleset utáni percekről az anya elmondta:

"Maja felsírt, majd annyit mondott, hogy szedjem ki az autóból. Láttam, hogy kapálózik a lábaival, a kezeivel, ezért mertem kikapcsolni a gyerekülésből, ami egyébként teljes egészében megvédte. Amikor kiszálltunk, megölelt és annyit mondott: semmi baj, anya, csak megijedtem".

hirdetés

Sokan megálltak mellettük, hogy segítsenek. Hamarosan a mentő is megérkezett a párjával együtt:

"Én épp a rendőrökkel beszélgettem, amikor odaért. Látta, hogy jól vagyok, majd azonnal Majához futott. A kollégái szerint az arcára volt írva, hogy mennyire félt ettől a pillanattól"

– mondta a lapnak.

A férfit azonnal mentesítették a munkavégzés alól. A kislányt pedig megröntgenezték, a vizsgálat szerint nem történt semmi komoly baja.


hirdetés