Öt kategóriából háromban nyert, egyben pedig második lett Antunovics Antal pályázata az önkormányzat által kiírt Virágzó Érdi Porta programban, amelyben zsűritagként vett részt.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/795013-775438-1692462722-319267-559421-1692462602-357369157-283362700935265-3776195713917313152-n.jpg)
Öt kategóriából háromban nyert, egyben második lett Antunovics Antal érdi fideszes önkormányzati képviselő pályázata az önkormányzat által kiírt Virágzó Érdi Porta programban, amelyben a fideszes képviselő is zsűritag volt - írja az erdmost.hu.
A portálnak Andrasek Mónika, a Szövetség Érdért önkormányzati képviselője elmondta, hogy amikor tudomást szerzett arról, hogy az egyik zsűritag is pályázott, akkor azt javasolta, hogy saját pályaművét lehetőleg senki ne pontozza.
- mondta a képviselő arról, hogy kérése süket fülekre talált.
Antunovics ezzel összesen 180 ezer forintnyi növényvásárlási, kertészeti utalványt nyert el.
A fideszes képviselő később Facebook-oldalán válaszolt a vádakra, eszerint elismeri ugyan, hogy hibázott, de állítása szerint a legjobb szándék vezette. Az elnyert utalványokat három helyi iskolának adja át, amit állítása szerint már az induláskor előre eldöntött.