Kedden a szabad magyar sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségen díjakat adott át Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke és Habis László, Eger polgármestere - írja a Heol.hu. A beszámolóból kiderült, hogy


a megyeszékhely közgyűlése által alapított Mészáros György-díjat Zentai László, az egri önkormányzat médiareferense kapta.

Az egriugyek.hu szerint a díjalapításakor hozott határozat szerint az elismerés

adományozható annak a nyomtatott és elektronikus sajtóban dolgozó újságíró, lapszerkesztő számára, aki a szabad sajtóban magas színvonalon tesz eleget hivatásának, rendszeresen, következetesen, pontosan és hitelesen tárja a nagyközönség elé az Egerrel, a város hétköznapi életével, hazai és nemzetközi sikereivel, eredményeivel kapcsolatos információkat.

Kiemelt kép: Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere (MTI / Máthé Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!