Kedden a rendőrségen tett részletes vallomást Jozef Roháč, melyben bevallotta, hogy ő gyilkolta meg 1996-ban Prisztás Józsefet - tudta meg az Index.


Jozef Roháč az elmúlt időben többször is utalt rá, hogy vallomást akar tenni a Prisztás-ügyben. A Nemzeti Nyomozóiroda az ügyben elrendelt perújítási eljárásban ma hallgatta őt ki. Az Index a Roháč ügyvédjétől megtudta, a férfi ma beismerte, hogy

ő végzett Prisztás Józseffel, így az ezért elítélt Hatvani István ártatlanul ül börtönben.

Roháč kihallgatása 8 órán át tartott, ezalatt részletesen válaszolt a nyomozók kérdéseire és felfedte a gyilkosság részleteit is.

A Prisztás-ügyben két évvel ezelőtt jogerős ítélet született: a Fővárosi Ítélőtábla 2016 tavaszán Portik Tamást, mint felbúktót 15 év fegyházra ítélte, és ugyanennyire H. Istvánt, aki az ítélet szerint lelőtte Prisztást.

A jogerős ítéletben az állt, Portik egy ingatlan miatt keletkezett elszámolási vita miatt ölette meg Prisztást 1996. november 1-jén fényes nappal, az óbudai Ladik utcában, ezzel szemben Roháč vallomása szerint úgy tudja, a megbízás az orosz-ukrán maffiától érkezett, de ezt ő csak Jozef Hamalától tudja, aki a megbízást neki közvetítette.

Jozef Roháč arról is beszélt a kihallgatásán, hogy ezekben az ügyekben a bíróságok csak részigazságot állapítanak meg. Szerinte a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyében ugyanez volt, ott sem sikerült az ítéletben az igazságot megtalálni. A férfi elmondása szerint ebbe már beletörődött, de

azt nem akarta, hogy bárki ártatlanul üljön le évtizedes börtönbüntetést olyan bűncselekmény miatt, amit ő követett el.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!