Beismerte Prisztás József meggyilkolását Jozef Rohac a Fővárosi Törvényszéken perújítás keretében megtartott pénteki tárgyaláson. A szlovák férfi a szegedi Csillag börtönből videotechnika segítségével tett vallomást.

Rohac arról beszélt, hogy a megbízást az ukrán maffiától kapta, a dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, és a gyilkosságot 15 ezer márkáért hajtotta végre. Szerinte a vallomását az is alátámasztja, hogy csak az elkövető, vagyis, ő tudhatja, hogy a nyomozók nem találtak töltényhüvelyt a helyszínen. A hüvely ugyanis abban a nejlonszatyorban maradt, amellyel "álcázta" a hangtompítós pisztolyt.

Rohac azt mondta, hogy a bűncselekményért elítélteknek semmi közük nem volt a vállalkozó megöléséhez. Vallomásában részletesen leírta a bűncselekmény helyszínét, az elkövetés módját és annak egyéb körülményeit. A bíróság kérdésére válaszolva elmondta, hogy azért tesz beismerő vallomást, mert az évek során a fegyházban megváltozott, így nem tartja helyesnek azt, hogy másokat ítélnek el azért, amit ő követett el.

Prisztás József meggyilkolása ügyében a bíróság korábban jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és elkövetőként Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc, akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.

Az eljárás alatt a vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác. A mostani tárgyaláson mindhárom elítélt, Portik Tamás, Hatvani István és Fazekas Ferenc is köszönetet mondott Jozef Rohácnak a vallomásért.

A hosszú hajjal és ősz szakállal megjelenő Portik Tamás rezignáltan, láthatóan megtörten, szinte szótlanul ülte végig az eljárást. Fazekas Ferenc viszont sírva kérte a bíróságot, hogy a körülményekre tekintettel függesszék fel a büntetését, mert megváltozott helyzete miatt már dolgozni sem engedik a börtönben. Megerősítette, valóban azt kiabálta a tettes után, hogy "állj meg, a kurva anyád", és erről csak a gyilkos tudhat.

Hatvani István védője arra hívta fel a figyelmet, hogy az első személyleírás is egy 170 centis, átlagos testalkatú férfiről szólt, miközben védence 186 centi magas és a gyilkosság időpontjában 140 kiló volt a súlya.

Jozef Rohác azért távmeghallgatás keretében tett vallomást mert életfogytiglan tartó büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt ,és biztonsági okokból nem tartózkodhat egy helyiségben Portikkal.

A következő perújítási tárgyalás szeptember közepén lesz.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Rohác állítja: a Dunába dobta a gyilkos fegyvert

Javult a börtönben Portik Tamás állapota.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!