Ráadásul szinte törzsvásárlónak számít a magyar márkánál.


Ahogy azt korábban megírtuk, Rihanna volt a sztárfellépője az amerikafutball-bajnokság döntőjének, a Super Bowl-nak. A félidőben adott koncertjén kiderült, hogy ismét várandós, de váratlanul nagy sikert aratott lelkes siketnéma tolmácsa is.

Most egy újabb, magyar szempontból érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara:

Arról is írnak, hogy több variáció is készült az énekes számára, de a tűzpiros puha báránybőr kesztyű lett a befutó. Azt is elárulták, hogy „Rihanna nem először viseli a cég által előállított terméket, így a méret levétele már nem is volt kérdés. Egy ilyen volumenű produkció esetében több szettel is készülnek a stylistok, viszont ez most egy különleges eset volt a kabát választásakor. A művésznő ezzel a szettel tisztelgett a tavaly elhunyt André Leon Talley tervező előtt”.

A posztból kiderül, hogy a cég itthon kevésbé ismert Pécsi Gloves International (PGI) kesztyűit előszeretettel hordják más sztárok is.

– tudhattuk meg. Az ügy másik hazai vonatkozása, hogy a tervező, Gáspár Dóra is magyar származású.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!