Ullenka Kash egy lengyel "életmódváltás-coach, nyersétel-szakértő és méregtelenítődiéta-specialista". A Gdynia városából származó nőt 127 ezren követik az Instagramon.

Már nem egyszer előfordult, hogy a szakértő nem annyira megalapozottnak tűnő véleményeket osztott meg követőivel, például amikor azt állította, hogy a nyersétel diéta gyógyította ki a kisfiát az autizmusból.

Ezúttal egy bolognai spagettivel borzolta az idegeket: a kommentelőknek nem is az volt a legnagyobb problémája a recepttel, hogy a szósz esetleg nem száz százalékban felelt meg az eredeti bolognainak, sokkal inkább,

hogy amit csinált, az nem spagetti.

Leginkább azért, mert nincs benne tészta. Semmilyen. Ullenka fejes salátát vág apróra (erről eszébe jutott, hogy a salátacsíkokat is fel lehet tekerni a villára, mint a tésztát), és készít hozzá szószt salátaöntetet szárított paradicsomból, pritaminból, aszalt szilvából, avokádóból és fűszerekből.

Tehát Ullenka vélhetően finom salátát dobott össze, csak közben ragaszkodott hozzá, hogy ez a bolognai spagetti nyersétel-verziója, és mindez ahhoz vezetett, hogy őrjöngő húsimádók és tésztafanatikusok özönlötték el az Instagram-oldalát, akik alpári stílusban kezdték gyalázni az amúgy érdekesnek tűnő receptjét.

Kész szerencse, hogy Bologna tésztaradikális polgármestere még nem szólalt meg az ügyben. Idézünk néhány visszafogottabb kommentet:

Az ilyen dolgok miatt nem vesznek komolyan minket, vegánokat. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon finom. De ez egy saláta. Kicsit sem olyan, mint a bolognai, mérföldek választják el tőle. Másik bolygó.

"Kérem, ne hívd alla bolognesének, mert az ragu, és húsból és paradicsomból készül. Kérlek, ne mondd, hogy ez egy tál bolognai spagetti, mondd, hogy ez egy alternatívája a tésztának (tehát egy tök más dolog, amiről neked a pasta jutott eszedbe)."

Mutatjuk azért a receptet is:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ullenka Kash - ????FruitQueen (@ullenka_) által megosztott bejegyzés, Júl 19., 2019, időpont: 5:53 (PDT időzóna szerint)

FRISSÍTÉS: Ullenka azóta már egy új receptverziót is megosztott, amelyhez azt írta: "hívd salátának, vagy ahogy csak akarod."

És még mielőtt valaki azt hinné, hogy a nyersétel diéta úgy, ahogy van totális baromság, mutatjuk a jó oldalát:

Húsz évet letagadhat a nyersétel-diétán élő nagymama

Kirobbanó formában van.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!