Egy Veszprém megyei középiskolai osztály diákjai azzal vádolják az egyik tanárukat, hogy egy kiránduláson részegen tombolt, és bántalmazott négy fiú diákot.


Mint arról a Blikk beszámolt, az exrendőrt azzal is megvádolták hogy kifogásolható módon bánt a lányokkal.

Az egyik érintett édesanyja a Music FM reggeli adásában mondta el, mi történt a fia szerint az iskolai kiránduláson.

A tanár állítólag már a vonaton elkezdett inni, és "akkor is kocsmázni ment, amikor a gyerekek fagylaltjaikra vártak." Később a szálláson minden fiútól elkobozta a táskákba rejtett alkoholos italokat.

"Éjfél tájékán a fiam szobájából az egyik barátja kiment a folyosóra. Útközben összefutott a tanárral, megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet? Erre már csattant is az első pofon" - mondta az anya a rádióban. A fiú elvágódott a földön, és amikor a hangra a többiek kinyitották az ajtót, a tanár feléjük indult,

egyiküket mellkason vágta, míg egy másik gyereket a lábánál fogva rántott le az ágyról.

"A fiam a fal mellé húzódott menedéket keresve: a fejét takarta, így csak a combját érte el."

A diákok kiszorították a tanárt a szobából, az ablakból segítségért kiabáltak, és az osztályfőnökük hívta a rendőröket.

A bántalmazott diákok a családjukkal együtt feljelentést tettek. A Blikk szerint a tanárt felfüggesztették a munkavégzés alól. A rendőrség pedig azt az információt adta, hogy a Veszprémi Rendőrkapitányságon tettek feljelentést.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!