Brutálisan összeverte, majd hónapokig személyesen és telefonon zaklatta a volt barátnőjét egy kiskunhalasi férfi. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt állítja bíróság elé.


A büntetett előéletű férfi május elején az egyik helyi utcában szóváltásba keveredett a volt barátnőjével. Ennek során a falhoz vágta, többször felpofozta, majd a hajánál fogva többször is, nagy erővel beleverte a fejét a falba.

A nő összeesett és térdre rogyott, de a férfi még ekkor sem állt le. A gyomrába térdelt, majd ököllel arcon vágta. A bántalmazás miatt a volt barátnő olyan súlyos, elmozdulással járó arccsonttörést szenvedett, amit műteni kellett.

A brutális verés után az erőszakos természetű férfi folyamatosan telefonon hívogatta a sértettet, SMS üzeneteket küldött neki, továbbá személyesen is zaklatta a lakóhelyén. A zaklatások során többször megfenyegette az őt elutasító nőt. Közölte vele, hogy újra kórházba fogja juttatni, illetve késsel fogja bántalmazni.

A nő segítséget kért, ezért távoltartást rendeltek el a férfival szemben. A férfi azonban ennek ellenére is zaklatta és öléssel fenyegette. Az ügyész végrehajtandó börtönt kért az elkövetőre azzal, hogy a korábbi felfüggesztett büntetését is rendeljék el vele szemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!