Mintegy 1 700 denevér szállt meg egy kis lakást az ukrajnai Lvivben - írja a Metro. Az állatok valószínűleg azért gyűltek össze a meleg otthonban, hogy szaporodjanak, illetve átvészeljék a telet.

Az élőlények a szekrényekbe, a fiókokba, a falak mögötti üregekbe, sőt még a zöldségtároló zsákokba is beköltöztek.

Andrij-Tarasz Basta denevérszakértő szerint az állatok azt tették, amit ilyenkor szoktak: párosodtak. A lakók azonnal értesítették az illetékeseket, akik megközelítőleg 1 700 példányt számoltak össze. Az egyedek többsége fiatal volt.

Kép: iStock

A lakás erkélyén az első denevérek nagyjából egy hete jelentek meg. A tulajdonosok nem mertek kimenni az állatokhoz, és abban bíztak, hogy idővel elrepülnek majd a váratlan vendégek. Az első pár azonban további példányokat vonzott oda.

Basta szerint négy órát vett igénybe az élőlények kiköltöztetése. A szakértő úgy véli, új rekord született: ennyi denevért még nem találtak egyetlen ukrajnai otthonban sem.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!