Új-Zéland három őshonos szárazföldi emlősének egyike, egy ritka denevérfaj nyerte az országban az év madara versenyt - írja az MTI. Az új-zélandi hosszúfarkú denevért (Chalinolobus tuberculatus), maori nevén pekapeka-tou-roát azért vették fel a listára, hogy ezzel mutassanak rá a kihalás szélén álló faj helyzetére.

Az emlős szerepeltetésének híre komoly figyelmet kapott, ami rekordrészvételt, 56 733 szavazatot hozott.

Az október 31-ig tartó szavazáson 7031 voksot kapott a repülő emlős, míg a második helyezettre, a kakapóra, a tavalyi győztesre csupán 4072 szavazat érkezett.

Ashley Cooper / Getty Images Illusztráció.

Sokakat felháborított, hogy az év madara verseny történetében először egy emlőst is indítottak. A szavazást szervező Forest & Bird azonban rámutatott, hogy a pályázat maori elnevezésében (Te Manu Rongonui o te Tau) szereplő kifejezés, a manu valójában nemcsak madarat jelöl, hanem sok más repülő teremtményt, köztük denevért is. A verseny célja ráadásul főként az, hogy felhívja a figyelmet az ikonikus új-zélandi fajokra leselkedő veszélyekre. Ben Paris, az Aucklandi Tanács természetvédelmi szakembere szerint a botrány összességében nagyon jól jött, mert sok helyi eddig nem is tudott a faj létezéséről.

Az új-zélandi versenytől nem idegenek a viták és botrányok, a tavalyi voksolást például beárnyékolta, hogy kiderült, 1500 hamis szavazatot adtak le a kis foltos kivire. 2019-ben a szavazásra való orosz beavatkozás vádja merült fel, miután gyanúsan sok, több száz szavazat érkezett Oroszországból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!