A zöld küllő lett az év madara a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazásán - írja az MTI. Az MME 1979-ben indította el az év madara akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó program keretében tavaly nyáron ismét a lakosság választhatott három faj, a kékbegy, a vörös gém és a zöld küllő közül.

Az internetes szavazáson a legtöbb voksot a zöld küllő kapta, így ez a faj lett az év madara.

A zöld küllő szajkó termetű, 30-36 centiméteres madár, szárnyfesztávja a fél métert is elérheti. A faj fő elterjedési területe Európa lomboserdő-övezete, élőhelyigénye miatt kimondottan jól érzi magát a településeinken, az idős faállományú parkokkal tarkított nagyvárosokban is. A harkályok klasszikus rovarlárva-tápláléka mellett a zöld küllőnél a hangyafogyasztás (kifejlett rovarok, lárvák és bábok) fogyasztása a legjelentősebb, a táplálékot a talajon, illetve a testhosszt meghaladó mértékben kiölthető nyelvével, mélyen a járatokba hatolva szedegeti össze.

Mark Robert Paton / 500px / Getty Images

Maga ácsolta odúban költ, évente egy, általában 5-7 tojásból álló fészekaljat nevel. Állandó madarunk, a párok alapvetően egész évben, a nyugalmi időszakban is a költőterületükön vagy ennek közelében maradnak, a fiatalok viszont többnyire nagyobb távolságokra kóborolnak. Védett madár, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Országos állománya 8-12 ezer párra tehető, és stabil-enyhén emelkedőnek tekinthető. Idősebb fákhoz kötődő életmódja és szaporodása miatt a fakivágás, a mezővédő erdősávok eltűnése veszélyezteti. Közös élőhelyükön a jelenléte kiemelten fontos a fokozottan védett, odúköltő, de saját odút készíteni nem tudó szalakóta, továbbá az olyan hasonló életmódú fajok megmaradása szempontjából, mint a füleskuvik és a búbosbanka.

Mivel a lakott területeken is jól érzi magát, ráadásul állandó madár, a madárbarátok egész évben vendégül láthatják a zöld küllőket az MME honlapján kidolgozott harkálykerti megoldásokkal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!