A nemcsak Belgium, de a NATO és az Európai Unió központját is jelentő Brüsszel Németalföld legfontosabb kereskedővárosainak egyikeként évszázadokon át vonzotta a különböző európai népeket, gazdagsága pedig a XV. században ért a csúcsra: Jó Fülöp alatt a város fővárosi rangra emelkedett - ekkor született meg a mai óváros szívében álló Városháza - 1477-től pedig Németalfölddel együtt pedig évszázadokra a Habsburg Birodalom részévé vált.
A növekedés tovább, nagyobb háborúk nélkül folytatódott, az itt élők pedig meg voltak róla győződve, hogy terveiket semmi sem húzhatja keresztül. Nem várt csapásként érkezett tehát 1511 tele, mikor a városban meglepő módon hat hétre fagypont alá zuhant a hőmérséklet.
A szokásosnál tíz fokkal hűvösebb idő teljesen padlóra küldte a brüsszelieket, így a város vezetése téli fesztivált rendezett, hogy elvonja az emberek figyelmét a hidegről, illetve arról, hogy a szomszédos Geldern hercegség csapatai szokásukhoz híven újra megtámadták Brüsszelt.
Fesztivált? Minek?
A lakosság fesztivállal való lekötésének ötlete a középkorban egyáltalán nem volt szokatlan: számos város történetét színesítik hasonló, az éhínségek, járványok, szárazság, extrém hideg, vagy épp háborús veszély esetén szervezett játékok, melyek nem meglepő módon mindig jobb kedvre derítették a polgárokat, akik rövid időre tényleg megfeledkezhettek a mindennapok gondjairól - még akkor is, ha csak a fűevés választotta el őket az éhhaláltól.
Az első lefotózott hóember, Mary Dillwyn képe, 1853 körül - via Llyfrgell Genedlaethol Cymru / Wikimedia Commons
Az óriási ivással, nem épp finomkodó viccekkel teli szórakozató műsorokkal, és persze csábító nők felvonulásával és táncával járó eseményen nem csak a féktelen szórakozásnak jutott azonban hely,
de a szobrászok és ügyes polgárok keze alatt megszülető hóembereknek.
Ez történt a brüsszeliek által egyszerűen csak a Halál teleként emlegetett időszakban is. Egykorú, kidolgozott ábrázolások híján ötszáz év távlatából sajnos lehetetlen lenne megmondani, milyen szobrok születtek ezekben a hetekben, a leírások mindegyike egyetért azonban abban, hogy a németalföldi folklór legismertebb alakjai mellett bibliai alakok, a sárkánnyal küzdő Szent György, Ádám és Éva, a kürtjét óriási erővel megfúvó Roland lovag, valamint egyszarvúak, hableányok, az álatövi jegyek ihlette alakok, egy náthás pap, az alkotót félelmeit és örömét tükröző polgáralakok, sőt, még
férfi felsőtestű, de halfarkú tengeri lovagok hótömbökből faragott másai is feltűntek az utcákon.
A Zitiron néven emlegett tengeri
lovagok - via Wikimedia Commons
Mocsok és fertő
Az alkotók kiléte a legtöbb esetben homályban maradt, így mindenki nyugodtan szabadjára engedhette a fantáziáját. Ennek köszönhetően a művek több mint felének volt valamiféle szexuális kicsengése, vagy többé-kevésbé trágár jelenetet ábrázolt: a főtér szökőkútja előtt egy szeretkező pár, a piroslámpás negyedben prostituáltak, a város egy másik pontján pedig egy férfit elcsábító apáca fogadta a járókelőket.
A legjobb munka a burgundai fattyúként emlegetett Fülöp herceg palotája előtt állt: a Herkulest ábrázoló alak a leírások szerint lélegzetelállító volt, köszönhetően annak, hogy megszületésében az olasz reneszánszt követő romanisták vezéralakja, az Itáliát Fülöppel együtt bejárt Jan Gossaert (1478-1532) vállalt oroszlánrészt.
A művészettörténetbe
főleg mitológiai alakjaival bevonuló udvari festő Héraklészt (Herkules) és Déianeirát ábrázoló, tölgyfára készített olajfestménye, 1517 - via Barber Institute of Fine Arts/Wikimedia Commons
A tél elmúltával lassan eltűnt szobrok legtöbbje párt alkotott, szoborcsoporttá válva: az Atlas Obscura forrásai szerint a brüsszeliek ebben az időben száztíz hóalak közt sétálgathattak, akik ötven történetet meséltek el.
Így kezdődött
A hóemberek történetét a The History of the Snowman című kötetben (2008) közreadó író és karikaturista, Bob Eckstein 1380 körülre teszi az első példány megszületését, hiszen egy ekkor született, ma Hágában őrzött hóráskönyv illusztrációján tűnik fel először hasonló - ez persze korántsem zárja ki azt, hogy korábban ne léteztek volna hasonló munkák, az előfutárokat azonban jó eséllyel nem tartották említésre méltónak.
A legidősebb ismert hóember-ábrázolás - fotó:
Koninklijke Bibliotheek / Wikimedia Commons
A komplex hószobrok máig sem koptak ki a divatból: Japánban például minden télen tömegével bukkannak fel a legfurább példányok.
A cikk arról is említést tesz, hogy korántsem a brüsszeli volt az első, illetve az egyetlen hasonló fesztivál, melynek folyamán hószobrok készültek: harminc évvel korábban a város ugyanis már otthont adott egy jóval kisebb szoborparknak, példáját pedig számos kereskedőváros követte - Mechelenben 1571-ben, Antwerpenben pedig a XVII. és XVIII. század folyamán többször is születtek hasonló csodák.
Hónyúlnak szemet festő nőalak Isoda
Koryūsai 1780 körül festett műveinek egyikén - fotó: Metropolitan Museum of Art / Wikimedia Commons
A ma legtöbbször csak három egymásra helyezett hólabdából, répából és néhány széndarabból álló hóembereket látva joggal sírhatnánk tehát vissza a múltat, feltéve, ha ehhez nem kellene vállalnunk az újkor hajnalával járó összes negatívumot.
