Az álmokat körülbelül azóta próbáljuk megfejteni, amióta létezik emberiség. Sokáig a jövőt szerették volna megtudni általuk, de volt, hogy valamiféle földöntúli jelzésnek vették. Tény, hogy mindmáig vannak az álmokra épülő, leginkább ezoterikus foglalkozások, de emellett a pszichológusok szerint is előfordul, amikor az álmokkal a tudatalattink szeretne valamit üzenni. Az alábbiakban 9 ilyet gyűjtöttünk össze.

1. Zuhanás

Ian Wallace pszichológus szerint megtapasztalni a zuhanás érzését álmukban azt jelenti, hogy félünk attól, hogy elveszítjük életünkben az irányítást. Azt, hogy konkrétan milyen téren, magunknak kell rájönnünk, de leginkább a párkapcsolatra, illetve munkára vonatkozóan.

2. Fogak elvesztése

Patricia Garfield pszichiáter szerint ez valamilyen rejtett félelemből adódik. Ebben az esetben is nekünk kell végiggondolnunk az életünket, hogy rájöjjünk, mitől félünk a leginkább. Csak így győzhetjük le.

3. Kínos szituáció egy nyilvános helyen

Ez valószínűleg arra utal, hogy túl sok a stressz az életedben és/vagy nagyon aggódsz valamilyen közeljövőbeli dolog miatt.

4. Nem megfelelő öltözék viselése, vagy éppen annak teljes hiánya

Az álmokban legtöbbször ezt valamilyen nagyon kínos szituációként éljük meg. Ian Wallace szerint ez valamilyen lelki sebezhetőségre utalhat. Ha nem így érzed, akkor elképzelhető, hogy pont az ellenkezőjéről van szó. Ha büszke vagy magadra, de szeretnéd, hogy mások is jobban elismerjenek.

5. Üldözés

Lauri Loewenberg szerint ez egy olyan dologra utalhat, amivel nem mersz szembenézni az életedben. Ilyen lehet például egy adósság vagy épp valamiféle függőség. Ha egy konkrét személy üldöz, akit fel is ismersz, azon érdemes elgondolkodnod, hogy mire asszociálsz vele kapcsolatban a való életben.

6. Valamilyen számunkra fontos eszköz meghibásodása

Patricia Garfield szerint, ez párkapcsolattal kapcsolatos problémákra utal, leginkább arra, hogy félünk, hamarosan véget ér.

7. Terhesség

Furcsán hangzik, de nem csak a nők álmodhatnak olyat, hogy terhesek. David Bedrick szerint a terhesség a tudat alatt annak a szimbóluma, hogy valami új dolog van születőben, sokszor egy olyané, amit már nagyon régóta halogat az illető. Amolyan jelzés arra, hogy tedd meg azt, amit már régóta szeretnél.

8. Késés

Michael R. Olsen szerint a rohanás arra utalhat, hogy az életben félünk attól, hogy lemaradunk valami fontos dologról. Továbbá jelentheti azt is, hogy - amennyiben rohanó életmódot folytatsz - ideje egy kicsit pihenned.

9. Ismeretlen helyiség

Ez általában az önismeretről szól. Ha gyakran ismeretlen helyeken találod magad az álmaidban, könnyen jelentheti azt, hogy van valamiféle olyan tehetséged, vagy képességed, amit még nem fedeztél fel.

Te hiszel abban, hogy az álmoknak vannak jelentései? Írd meg hozzászólásban!

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!