A koronavírus teljesen a háttérbe szorította nemzeti ünnepünket, a veszélyhelyzet miatt nemcsak a március 15-ei rendezvények maradnak el, de alighanem honfitársainkat is kevésbé foglalkoztatják az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi, mint máskor.


Hogy mégis emlékezzünk a márciusi ifjakra, felidézzük Petőfi Sándor néhány sorát, amelyek bár természetesen nem egy világjárványról szólnak, hiszen a betegséget mint metaforát használja a költő, a Csalogányok és pacsírták második szakasza mégis hátborzongatóan illik jelenlegi helyzetünkre is - csak remélni tudjuk, hogy az optimista jóslattal együtt.

Sínlődik az emberiség,
A föld egy nagy betegház,
Mindegyre pusztít a láz,
S már egy egész ország esék
Áldozatául,
És több elájul;
S ki mondja meg:
Hol ébrednek föl majd e nemzetek,
Ezen-e vagy a másvilágon,
Muló-e vagy örök az álom? -
De ím a bajnak közepette
Fiait az ég el nem feledte,
Megszána minket nagy fájdalmainkban,
Orvost küld hozzánk, és ez útban is van,
És már maholnap meg is érkezik,
Midőn hóhérink észre sem veszik. -
Tiéd minden dal, minden hang,
Melyet kezemben ád a lant,
Te lelkesítesz engemet,
Tenéked ontom én könyűimet,
Én tégedet köszöntelek,
Te a beteg
Emberiségnek orvosa, jövendő!

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!